borászat

2019.08.11. 18:38

Jobb borokra van szükség az esztergomi konferencián elhangzottak szerint

A Vinum-Ister Granum Regionis Borlovagrend 2004. decemberi megalakulása óta minden évben szervezett valamilyen eseményt az őszi szüret előtt. A mostani konferencia az első ilyen volt.

P. O. Z.

A Vinum-Ister Granum Regionis Borlovagrend 2004. decemberi megalakulása óta minden évben szervezett valamilyen eseményt az őszi szüret előtt.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Pöltl Oxi Zoltán

Ezúttal erősen a szakmaiságra helyezték a hangsúlyt, a hagyományos kóstolás, borbörze és bortermelő eszközbemutató mellett több előadás is várta az érdeklődőket. A Polhammer László elnök, nagymester bevezetőjével induló konferencián a szőlő növényvédelmi szempontok alapján való helyzetéről, a szőlő feldolgozás folyamatának régi, valamint legújabb fejezeteiről és a felvidéki borokról szóltak az előadások.

A folytatásban a különféle borászati szervezetek képviselői léptek a pódiumra, ahol új fejlesztésű eszközeiket mutatták be a közönségnek. Polhammer László a konferencia előtt röviden arról beszélt a helyi sajtónak, hogy a tavalyi évben a korábbi esztendőkhöz képest 30 százalékos csökkenés volt tapasztalható a magyarok borfogyasztásában, ami arra figyelmezteti a szakmát, hogy jobb borokat kell készíteni, melynek elősegítését célozta a mostani esztergomi konferencia is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában