megyejáró

2020.07.02. 11:44

Bemutatkozik Tarján, a helyiek örömére szépülő község

A folyamatban lévő beruházások befejezése mellett közösségi terek rendezése, a meglévő technikai eszközök hatékonyabb kihasználása áll az újonnan megválasztott polgármester idei programjában. Klinger Tamással az elmúlt hónapok tapasztalatairól beszélgettünk.

Sugár Gabi

Klinger Tamás: Szinte azonnal megindult egy közös gondolkodás

Forrás: 24 Óra

Fotó: Sugár Gabi

A választók döntése utáni napon már a folyamatban lévő beruházás kivitelezője kérdésekkel bombázta az újonnan megválasztott polgármestert. Klinger Tamás háromból két körzetben is élen járt a választók szavazatai alapján. A településen élők döntése alapján a testület is részben megújult, és az új faluvezetés azóta is minden határozatát teljes egyetértésben szavazza meg. A járvány alatt sem egyedül döntött a falu első embere: minden kérdésben kikérte a képviselők véleményét.

– Izgalmas és érdekes volt az első néhány hét – meséli a polgármester. – Mindenről informáltak a hivatal és önkormányzat dolgozói, az intézmények vezetői és a környező települések polgármesterei. Szinte azonnal megindult egy közös gondolkodás, amely azóta is jellemzi a munkánkat.

Nagyszabású szüreti rendezvény

Az augusztus 8-9-re tervezett, hagyományos Zenei Fesztivál a vírushelyet miatt elmarad. A tradicionális szüret azonban az idén nagyobb szabású program lesz. Szeptember 25-én, pénteken a körpincéknél zenés baráti összejövetelt szerveznek, másnap felvonulás és bál lesz Tarjánban.

Klinger Tamás kiemelt feladatnak tekinti a folyamatban lévő beruházások eredeti tervek alapján történő befejezését. Új mederburkolatot kapnak az árkok, a kondipark is elkészült, és várhatóan még az idén indulhat az óvoda udvarában a kétcsoportos, tizennégy kisgyermek ellátását biztosító bölcsőde építése is.

Az újonnan felállt faluvezetés több új feladatot is felvállalt. Volt lehetőségük, így felvettek néhány szakembert, akik a településen felmerülő kisebb munkákat el tudják végezni. Ennek köszönhető, hogy saját kivitelezésben készülhet el a sportpálya melletti gyalogos híd burkolása, rendbe tették a zöldfelületeket, eszközöket vásároltak, amelyekkel a falu szépítése, a karbantartási munkák könnyebben, gyorsabban zajlanak.

Két kerékpárút is átszeli a települést. A Velencei-tóról induló jelenleg Tarjánban ér véget, a szakasz folytatása folyamatban van. Elkészült már a Tata–Tarján közötti útszakasz nyomvonala, amely Agostyánt és Vértestolnát is átszeli. Tervezik, hogy a kétkerekű jármű szerelmeseinek a kerékpárutak találkozási pontjánál, a római katolikus templom mögötti téren pihenőparkot alakítanak ki.

Sikeresen védekeztek a vírus ellen

A tarjáni képviselő-testület a március 15-i rendkívüli ülésen példaértékűen és előrelátóan meghozta azokat az intézkedéseket, amelyek szabályozták és biztosították a vészhelyzetben is a község lakóinak és önkormányzati intézményeinek zavartalan és biztonságos ellátását.

Az idősek gyógyszerekkel és alapvető élelmiszerrel való ellátását az önkormányzat szervezte meg, a hivatal dolgozói segítettek a kiszállításban is. Heti három alkalommal fertőtlenítették a faluban a közterületek és az önkormányzati intézmények gócpontjait. A hivatal dolgozói, szorosan együttműködve a szociális ellátókkal, a helyi idősgondozásban résztvevő munkatársakkal folyamatosan figyelték az esetlegesen ellátásra szorulókat.

Az önkormányzat valamennyi intézményét ellátta fertőtlenítőszerrel és védőfelszereléssel.

Az óvónők pedig több mint 600 maszkot varrtak, amelyeket az Egyesített Szociális Intézmények dolgozói osztottak szét az idősek között.

A Szent Rókus-szobor megújítása is aktuálissá vált: szakszerű és tartós megoldást szeretnének találni a szobor felújítására.

– A szakembereink segítségével az átalakítások nagy részét önerőből meg is tudjuk oldani – mondja a polgármester. – Ilyen volt a fogorvosi rendelő akadálymentesítése, vagy a település virágosítása. A képviselő-testület tagjaival azt a döntést hoztuk, hogy az idén befejezzük a megkezdett beruházásokat, a legszükségesebbeket elvégezzük, előkészítjük, megtervezzük az előttünk álló időszakot. A testületben minden korosztály képviselteti magát, el tudják mondani az elképzeléseiket. Ezek mentén készítjük el a terveket, amelyeket egy-egy adandó alkalommal, akár pályázati kiírások esetén azonnal be tudunk adni. A dokumentum összeállításához szakemberek segítségét kérjük. Ilyen például a templom és környékének a rendezése, a zsákutca közösségi térré való átalakítása, a csapadékvíz-elvezetés kérdése. A célunk, hogy az ötletládánk tele legyen tervekkel, amelyeket folyamatosan valósítunk majd meg.

Klinger Tamás: Szinte azonnal megindult egy közös gondolkodás (Fotó: Sugár Gabi / 24 Óra)

Áldoznak is a sportnak

Hamarosan megújul a sport- és szabadidőpark. A korábbi ciklusban elkészült a műfüves focipálya, amely köré több sportolási lehetőséget biztosító területet építenek ki. Többfunkciós szabad­időparkot szeretnének működtetni a hatalmas területen.

Többfunkcióssá válhat a park (Fotó: Sugár Gabi / 24 Óra)

Mint megtudtuk, a jelenlegi pályák és kondipark mellett ezért megteremtik a lehetőségét annak, hogy a műfüves foci, a kézilabda, a kosárlabda, a strandröplabda, a lábtengó szerelmesei is sportolhassanak. Ha lehetőség nyílik rá, egy futókört is szeretnének létrehozni.

Staufenbergi kapcsolat

Az idén ünnepli Tarján és német testvértelepülése, Staufenberg kapcsolatuk 30 éves évfordulóját. Az ünneplést a Zenei Fesztivál idejére tervezték, ám tekintettel a kialakult helyzetre, a „nagy találkozást” a jövő évre halasztja Tarján és Staufenberg. Az idei szüretre is meginvitálták a testvérváros képviselőit, akik nagy valószínűséggel részt is vesznek a programon.

Padokat helyeztek ki a park és a település több pontjára, amelyeket a sétányon közlekedők és a gyerekeiket sportolni elkísérő szülők örömmel vettek birtokba. A padok mellé kukák is kerültek.

A játszótér kérdése már a választás során napirendre került – tudtuk meg Klinger Tamástól, a település polgármesterétől. Jelenleg a sportpálya közelében egy rossz állapotban lévő gyerekterük van, amelyet húszmillió forintból felújítanak, és várhatóan augusztus 20-án átadnak a gyerekeknek. Ez később bővíthető játékokkal, eszközökkel.

Átalakul a kultúr

Szélesebbre tárták Tarjánban a kultúrotthon, a közösségi-, egyesületi- és tájház kapuját. Összejöveteleket szervezhetnek civil szervezetek és meghatározott szabályok mentén akár magánszemélyek is.

Hang- és fénytechnikai eszközökkel modernizálják a kultúrházat (Fotó: Sugár Gabi / 24 Óra)

Az újonnan megválasztott képviselő-testület fontosnak tartja, hogy a településen működő civilek együttműködésével felpezsdüljön a közösségi élet. A nyitásban kitűnő partnerek a hivatal és az intézmények dolgozói is. A kultúrházat is modernizálják. A korábbi években vásárolt hangtechnikát kiegészítik fénytechnikai eszközökkel is

Tornyópuszta

Tarján településrészén, Tornyópusztán jelentős ipari tevékenység folyik. Az ott élők jogos fejlesztési igényeit is igyekszik figyelembe venni az új képviselő-testület. Tavaly decemberben karácsonyi fények gyúltak a településrészen. Az idén az ott lakókkal egyeztetve tervezik a belső utak és a járdák felújítását. A kicsikre és a fiatalokra is gondolnak játékok telepítésével, focipálya építésével és a közösségi ház aktív működtetésével. A csinosításból az ott lakók is kiveszik részüket. Rendszeresen szerveznek szemétszedési akciókat, rendezgetik saját portájukat és a köztereket.

 

Segít a megye

Meghaladja a 300 millió forintot az elnyert összegek nagysága, melyek Tarjánba jutottak az elmúlt időszakban a megye által koordinált Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) nyertes pályázatainak köszönhetően – összegezte az örömteli tényeket Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke.

Mintegy 120 millió forintból korszerűsödött a Német Nemzetiségi Általános Iskola épülete. További elnyert 50 millió forint a község 100 milliós önerejével kiegészítve a csapadékvíz elvezetés rendezését tette lehetővé a Szent László-patak mederburkolásával. 133 millió forintból pedig hamarosan minibölcsőde is épülhet.

A fejlesztéseket finanszírozó határozatokat a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat koordinációja és támogató döntése tette lehetővé.

Az összeállítás a tarjáni önkormányzat támogatásával készült.

Címkék#megyejáró

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!