dupla siker

2018.09.30. 14:00

Már csecsemőként a szőlőbe „járt”, nem csoda, hogy sikeres borász lett

Rizlingszilvániját választották Baj Község Borává a képviselő-testület tagjai, s ugyancsak ők döntöttek úgy, hogy a legjobb rozét is Neuberger Tamás készítette a faluban. Ennek köszönhetően dupla sikert ért el a község egyik legnépszerűbb gazdája.

Palásti Péter

Rizlingszilvániját választották Baj Község Borává, és a legjobb rozét is Neuberger Tamás készítette a faluban.

Fotó: Palásti Péter/24 Óra

A közelmúltban megrendezett szüreti vigasságon Schunder Tibor polgármestertől vette át az elismeréseit Neuberger Tamás, majd felült a Dottó kisvonat legvégére, s onnan kínálta kiváló nedűit a felvonulóknak. Akik megkóstolták, kizárólag elismerőleg nyilatkoztak a nemes itókákról. Pályafutásáról és szakmai titkairól is kérdezgettük a későbbiekben.

Egyebek mellett megtudtuk tőle, hogy szüleinek negyedik gyermekeként látta meg a napvilágot 1948. június 19-én. Még csak néhány hónapos volt, amikor napszámba járó édesanyja magával vitte mások szőlőibe, s ott egy speciális hintaágyban altatta azon a cseresznyefán, melynek törzse ma is megvan. Amikor nagyobb lett, az aratóknak vitt vizet Marci bátyjával nyaranta, szüretkor pedig az asszonyoknak segédkezett. Mikor megerősödött, már a puttonyt is megkapta.

Schunder Tibor és Neuberger Tamás a baji szüreti vigasságon (Fotó: Palásti Péter/24 Óra)

Menet közben kovácsmesterként dolgozó édesapjától tanulta meg, hogy miként kell darálni és préselni, 10–12 éves korában pedig már elsajátította a metszés tudományát is. Mikor kamasszá serdült, már a permetezést is rábízta a családfő. Ez volt a legkeményebb feladat, mert a rézből készült üres tartály súlya is több mint tíz kilogramm volt, feltöltve pedig jóval több. Ráadásul nem fentről lefele haladva kellett kipumpálnia a rézgálicoldatot, hanem fordítva. Mikor végzett, eszébe sem jutott focizni, izomerősítő gyakorlatokat csinálni pedig végképp nem.

Már betöltötte 22. életévét, amikor egyedül is gazdálkodott. Az akkori tőkékből már egy sincs, de az 1988-ban telepítettek 3/4 része ma is bőven terem. Van köztük kékfrankos, oportó, zweigelt, merlot, Viktória, Irsai Olivér, rizling, Bianka és Királyleányka is. Az idén valamennyi cukorfoka 19–20 között mozgott. A mustokat nyolc fahordójában és koracéltartályaiban forralta ki.

A jó borok készítésének konkrét titkait természetesen nem árulta el, de azt igen, hogy ő hamarabb kapta meg a gyakorlati képzést, s csak utána az elméletit. Utóbbiban Sós Lajos és Skázel Károlyné segített neki sokat. Mostanában viszont már ő adja át tudását a fiatal, kezdő borászoknak, akik nagyon hálásak ezért.

Mindegyiküknek elmondja, hogy az igazán finom nedűkhöz három dolog kell. Jó alapanyag, tiszta edények és gondos gazda. Ő is ilyen. Ezt több megyei és országos versenyen értékelték már. Az idén például a Magyarországi Németek Országos Borversenyéről is két aranyéremmel tért haza. Örült annak is, de a „Baj Község Bora” elismerésnek sokkal jobban.

Sokoldalú volt mindig, ma is az

Neuberger Tamás a baji általános iskolában kezdte tanulmányait, majd a tatabányai 314-es szakmunkásképzőben vált villanyszerelővé. Évtizedeken át csak egyetlen munkahelye volt; a TANÉP-től vonult nyugdíjba 2005-ben. Ezt követően is dolgozott saját tulajdonú cégében, amit az idén számolt fel véglegesen. Nem pénzügyi vagy egyéb okok miatt, hanem azért, mert úgy érzi, hogy hetven évesen elég már neki csak a ház körül és szőlőhegyi birtokán dolgozni. Tény, hogy mindig is sokoldalú volt. Jól bizonyítja ezt az is, hogy épp csak betöltötte 14. életévét, amikor megtanult klarinétozni, később dobolni és szaxofonozni is. Több együttesben játszott az évek, évtizedek során, mostanában viszont leggyakrabban a Desszert Zenekarban. Korábban sokszor járt zenészbarátaival esküvőkre is. Különösen büszke arra, hogy jó hangulatot teremthetett Szűcs Gáborék lakodalmán éppúgy, mint gyermekükén és idővel az unokájukén.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában