hulladékgazdálkodás

2019.09.24. 17:33

Az új szemeteskocsikkal még tisztább lesz Tata

Körülbelül egy hónapja már feltűnhetett a tataiaknak az a négy új „kukásautó”, amelyek szorgalmasan gyűjtik a hulladékot a városszerte. A járművek közül három kifejezetten nagy teljesítményű.

Petrik József

Az új járművekkel még tisztább lesz a város

Forrás: 24 Óra

Fotó: Zantleitner Ingrid

A korszerű hulladékszállítók hadrendbe állításától az várja az üzemeltető, hogy javul a szolgáltatás színvonala, tisztább lesz Tata és környéke. A Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társuláson keresztül – amelynek Tata is tagja – zajlott a gépkocsik beszerzése. Szeptember 24-én kedden a Városgazdálkodási Zrt. tatai központjában ebből az alkalomból tájékoztatót tartottak, ahol szóba került még a háromkukás rendszer mihamarabbi bevezetése is.

Az eseményen részt vett Michl József polgármester, Óvári László, az Oroszlányi Környezetgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója, Acsai Zoltán, a Városgazda Zrt. ügyvezető igazgatója, Horváthy Lóránt, az önkormányzat pénzügyi és városfejlesztési bizottsága elnöke, valamint Boglári Zoltán, a tatai társaság felügyelő bizottságának elnöke.

Az új járművekkel még tisztább lesz a város (Fotó: Zantleitner Ingrid / 24 Óra)

Óvári László egyebek mellett kiemelte, hogy Tatán több mint 11 ezer, 120 literes szeméttárolót osztanak ki a jövő évtől a családi házas övezetekben. A cél, hogy a háztartásokban keletkezett kommunális szemét, illetve szelektív hulladék külön kezelhető legyen. A többkukás szolgáltatási rendszer beindulására azonban még két-három évet – amíg az előkezelő művek ki nem épülnek – várni kell.

Michl József arról szólt, hogy a legkorszerűbb felépítménnyel szerelt járművek egyértelműen a szolgáltatás biztonságát növelik. A

Boglári Zoltán azt emelte ki, hogy a Városgazda Zrt.-re milyen többlet feladatokat ró a lomtalanítások körüli mizéria, illetve a hulladékszigetek környékére illegálisan lerakott szemét.

Horváthy Lóránt megjegyezte, hogy a tatai hulladékgazdálkodás kiindulópontja, a jelenlegi fejlesztéseknek köszönhetően már látható, és végpontja is, amely a rendszer életbelépése lesz. A köztes állomást az a hulladéklerakó udvar jelenti, amely megvalósításra vár.

További részleteket a 24 Óra szeptember 25-i számában olvashatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában