ez volt 2019

2019.12.31. 15:45

Az összefogás reményt és új otthont is hozott 2019-ben

Az évben számos felhívás és segítségkérés mozgatta meg szűkebb hazánkat. A támogatásoknak hála sokaknak csillant meg új remény.

Kemma.hu

A három fiú között iis nagy az összhang

Fotó: Szűr Annamária/24 Óra

2019 a jótékonyság éve volt. Az egész ország megmozdult az SMA-ban szenvedő kisfiúért, Zentéért, hogy összegyűljön 700 millió forint a kisfiú életmentő gyógykezelésére. Zente azóta megkapta a kezelést, és rohamosan fejlődik.

Szűkebb hazánkban sem volt hiány összefogásból. A Komárom-Esztergom megyeiek több esetben is bizonyították: helyén van a szívük, ha segíteni kell. 2019-es visszatekintő cikksorozatunkban ezúttal összegyűjtöttük az összefogás eredményeit.

  • 2019 egyik nagy összefogása volt, amikor az SMA-s tatabányai kisfiúnak, Danikának gyűjtött a megye egy új, akadálymentes otthonra. A gyűjtés eredményeként a kisfiú és családja szeptemberben új otthonba is költözhetett, a negyedik emeleti lakásukat cserélték le egy házra, ahonnan és ahova könnyebben tudják kezelésekre és fejlesztő foglalkozásokra hordani Danit.

  • Januárban jótékonysági korcsolyázásra invitálták Tatabányát, tavasszal pedig a Tatai AC játszott a Győr elleni örökrangadón Daniért. A meccsen vendégül látták a családot, és gyűjtést is tartottak a gerincvelői izomsorvadás súlyosabb változatával küzdő kisfiút segítendő.

  • Az angyalok fővárosa lett Tata a kívánságfával. Az összefogás eredményeképp 241 tatai és szovátai gyermek kívánságát teljesítették a jótékonykodók. A Kristály és a Tata és Térsége Civil Társulás az 1 doboz 1 mosoly elnevezésű akciójában a fáról bárki leszakíthatott egy kívánságot, hogy így tegye szebbé egy-egy gyermek karácsonyát.
  • A tatabányai Turul Népe Motoros Egyesület is megmutatta, hogy helyén van a szíve. A motorosok egy balesetben súlyos sérülést szenvedett fiúért, Tilli Martinért rendeztek jótékonysági dzsemborit a Síkvölgyi Lovardában, hogy így segítsék gyógyulását, gyógyíttatását. A kisfiút Szár és Újbarok között gázolta el egy autó, a sofőr pedig elhajtott.
  • Az aranyszívű motorosok Dorogon is összefogtak egy nemes ügyért, és felbőgtek a vasparipák a hagyománynak számító, idén jubiláló Motorosok is Lehetnek Angyalok jótékonyság motorosfelvonuláson. A rendezvényből befolyt több mint kétmillió forintot az esztergomi Vaszary Kolos Kórháznak ajánlották fel az aranyszívű motorosok.
  • Solymos Ákos fotós rendszeresen indít jótékonysági fotóliciteket. Idei nagy akciójában több képét is árverésre bocsátotta, amelyet háromfelé osztott. Az összegyűlt összegből a 7 éves, generalizált hypotoniában szenvedő oroszlányi kislány, Bori, az autóbalesetben megsérült Tilli Martin, valamint egy grafikus ismerőse is kapott. Utóbbinak lehetősége van megrendezni élete első kiállítását, de az ezzel járó sok százezer forintos költséget nem tudta volna megengedni magának.
  • A tatabányai mentőállomáson összefogtak, hogy az ország minden pontján segítsék a kritikus betegek ellátását. Az akcióban több mint ezer, úgynevezett RSI egységcsomagot készítettek el előre A pakkokból az ország valamennyi mentőállomására jut.
  • Szuperhősök is odatették magukat a Bajót melletti Szarkáspusztán. Ott ugyanis a Fair Play Sportegyesület szervezésében jótékonysági terepakadály versenyen a mozgáskorlátozott, nyergesújfalui kötődésű Izsó Veronikának gyűjtöttek.

  • Veronika hat hónapra, koraszülöttként jött a világra, mindössze 940 grammal. Születését követően agyvérzést szenvedett, mely roncsolta idegrendszere egy részét. Agyvíz túltermelődés miatt fejébe már 3 hónaposan egy műtéttel shunt (szelep) került beültetésre, mely a felesleges agyvizet egy csövön keresztül a hasüregbe juttatja. Később autizmussal is diagnosztizálták. Ma már 15 éves, de mozgásában korlátozott, önálló állásra, járásra nem képes.

  • Egész Ács megmozdult a súlyos Crohn-beteg édesanya, Laura megmentéséért. Az asszony és családja egy Facebook-bejegyzésben kért segítséget a gyógykezeléshez szükséges összeg gyűjtéséhez, miután kiderült: jelenleg itthon nem tudnak neki segíteni. A család több kórházban, így külföldön is kereste a megoldást. Végül egy németországi egészségügyi intézmény maradt az utolsó reményük, ahová ki is szállították Laurát. Gyógykezelése jelenleg is tart.

  • Az ácsiak koncerttel, bállal és sütivásárral gyűjtöttek az édesanyának a felmerülő költségek fedezéséhez. Emellett Szőnyi Ferenc is a kezdeményezés mellé állt a FutÁcs jótékonysági futáson.

  • A Tataiak és környékiek plüssmackókkal lepték el a Tatai AC székházát. Ugyanis a TAC kézilabda szakosztálya, illetve a Tatai Atlétikai Club is csatlakozott a Maci Kórház – Menjünk együtt haza! kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy beteg gyerekekhez juttassanak el plüssmackókat, a kórházak gyermekosztályaira, mentőautókba, így szebbé téve a kis betegek gyógyulását, mindennapjait.
  • Sárisáp is úgy érezte, hogy segítenie kell egy rászorulónak. A településen koncertet és jótékonysági árverést tartottak a hétéves Papp-Szebeni Liza javára. Az összefogásnak hála 428 ezer forintot gyűjtöttek össze a kislány javára. Az arthrogryposis multiplex congenita (AMC) nevű, teljes testre kiterjedő ízületi merevséggel járó izomgyengeségben szenvedő hétéves gyermekre nagyon fontos gerincműtét vár.

  • A települési képviselők a tiszteletdíjuk terhére félmillió forintot adományoztak a kislány műtét utáni gyógykezelésére.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában