finomságok versenye

2018.07.23. 14:20

Augusztusban dől majd el, kié lesz az országtorta

Hamarosan eldől, hogy 2018-ban melyik cukrászda adja Magyarország tortáját. A legnagyobb esélyesek között szerepel Sztaracsek Ádám is, a Jánoska Cukrászda vezetője, aki két tortacsodával is nevezett a 12. országtorta versenybe és jutott a legjobb hat közé.

Nagy Tamás

Sztaracsek Ádám (balra) a komáromi Jánoska Cukrászda vezetője a legjobbak között

– Másodszor indultál el az országtorta-versenyen. Tavaly is két tortával neveztél, akkor éppenhogy nem kerültél be a legjobb hat közé. Idén egyértelmű volt, hogy ismét benevezel?

– Tavaly egy tripla fekete gesztenyetortával és egy piros gyümölcsös profite­rol­tortával neveztem. Előbbi a hetedik helyen végzett. Nehéz volt dönteni, hiszen sokszor időhiányban szenvedek és többnyire az tapasztalható, hogy a nagy cukrászdinasztiák győznek, mi pedig egy kis cukrászda vagyunk. Azonban mégis úgy döntöttem, hogy 2018-ban ismét nevezek az országtorta-versenyre, melyre idén is két alkotást készítettem.

Sztaracsek Ádám (balra) a komáromi Jánoska Cukrászda vezetője a legjobbak között

– Mit kell tudni az idei tortákról?

– A „Komáromi kisleány” ízvilágát a körte adja. A torta egy étcsokis krémrétegből, egy vaníliás mascarpone mousseból, emellett egy gyömbéres körtekompótrétegből, valamint kétféle tésztából, egy diós morzsa és egy diós-mézes részből áll össze. Az elnevezése utal egyrészt az ismert népdalra, illetve a most épülő Duna-hídra is. A „Hunyadi gesztenyés” alapját a gesztenye adta. Ebben is egy csokis krémréteg található, valamint fekete szedres-fekete ribizlis zselé, gesztenyekrém, mandulás morzsa és a mandulás-csokis piskóta adja az ízvilágát. Aragóniai Beatrix hozta be a gesztenyét Magyarországra, ami állítólag aztán Mátyás király egyik kedvence lett.

Ínycsiklandó a felvágott országtorta. Szinte érezni az illatát

– Mennyi idő alatt készültek el a versenyre a torták?

– Úgy volt, hogy január 8-ig kellett a nevezési pályázatot leadni, és én január 6-án álltam neki a tortának. A „Komáromi kisleány”-nál a második verziót adtam be, a „Hunyadi gesztenyés”-nél pedig az elsőt. Sok reményt nem fűztem hozzájuk, mert mindent az utolsó pillanatra hagytam. A versenyre készített alkotásokat például meg sem kóstoltam. Az ízvilágok már korábban megvoltak a fejemben, hiszen novemberben kezdtem el azon gondolkozni, hogy a körte és a gesztenye köré, hogyan és mit tudnék építeni. Amikor a torta összeállt, akkor pedig a névválasztásnál voltam gondban.

Az idei év fagylaltja versenyen is szépen szerepelt a komáromi cukrász

Május közepén szép eredményeket értek el Sztaracsek Ádám fagylaltjai is a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének versenyén. A szegedi Virág Cukrászdában rendezett megmérettetésen az ország negyven cukrászdájának hetvenkét fagylaltját szakmai és közönségzsűri pontozta különböző kategóriákban is. A komáromi cukrász két fagylalttal is nevezett a versenyre, az országtorta-versenyről is ismert Hunyadi gesztenyés fagylaltjával és egy ribizlis-málnás csokoládé sorbettel. – Itt is az utolsó pillanatban, a határidő lejárta előtt tíz perccel sikerült leadnom a kész nevezést – mondta Sztaracsek Ádám, akinek Hunyadi gesztenyés fagylaltja aztán közönségdíjas, a ribizlis-málnás csokoládé sorbetes pedig bronzérmet ért el a zsűrinél.

– Idén 28 tortát neveztek a versenybe. A „Komáromi kisleány” a harmadik, míg a „Hunyadi gesztenyés” a negyedik helyen végzett. Milyen érzés, hogy idén mindkét tortád bejutott a második fordulóba?

– Amikor kihirdették az eredményt, nagyon megörültem, hiszen nagy elismerés ez számomra. Egy nyolcfős szakmai zsűri értékelte a tortákat, köztük Michelin-csillagos séfek, korábbi országtorta győztesek és egy civil. Ami számomra meglepő volt, hogy idén a legjobbak nem a nagy cukrászdinasztiák közül kerültek ki, hanem a kisebb cukrászdák értek el sikereket. A második fordulóban három torta jut majd tovább, azokból választják ki az idei országtortát.

– Van rá az esély, hogy a további fordulókban is jól szerepelsz?

– Az is elég ritka, hogy valakinek két tortája továbbjut, így megvan rá az esély. A második fordulóban az ipartestület javaslatot tehet arra, hogy mit kellene finomítani a tortán, melyet a cukrász vagy megfogad vagy nem. Ezután augusztusban derül ki, hogy kinek a tortája lesz idén a favorit.

Szeret kísérletezni

A mindössze 24 éves komáromi Sztaracsek Ádám 2014-ben végezte el a cukrász szakiskolát, de azóta folyamatosan nyomon követi az újdonságokat, továbbképzéseken vesz részt és igyekszik fejlődni. Rengeteg külföldi példát látott és hallott, azonban elmondása szerint ezekre a magyar társadalom még nincs felkészülve. Napi munkája mellett, ha szabadideje engedi, kísérletezik és igyekszik új variációkat kitalálni. Számára a gyümölcsfagylaltok a legkedvesebbek, melyeket általában saját ízvilágának megfelelően készít el. – Fontos, hogy legyen a fagyinak illata is, ne csak íze – vallja a cukrász.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában