ajándékozás

2019.12.03. 14:00

A Mikulás és Pápai Joci is meglepte a tatabányai Füzes utcai kisiskolásokat

Nagy izgalommal várták a keddet a Füzes Utcai Általános Iskola diákjai. Régi hagyomány már, hogy ez idő tájt érkezik az oktatási intézménybe a Mikulás. Ám a virgács- és csomagosztás előtt egyéb programokkal is színesítik az itt tanulók délelőttjét.

Petrik József

Forrás: 24 Óra

Fotó: Zantleitner Ingrid

Kedd reggel a tornateremben gyülekeztek a kisiskolások, ahol a megyei rendőr-főkapitányság munkatársai – Tímár Zsuzsanna és Buocz Marianna – játékos, balesetmegelőzési foglalkozást tartottak a harmadik osztályosoknak. Ezek az akciók már évek óta a megyei főkapitányság égisze alatt zajlanak. Buocz Marianna azt is elmondta, hogy a hátrányos helyzetű gyerekekre egyébként is jobban odafigyelnek. Lehetőség szerint minden iskolai rendezvényükön részt vesznek. Ennek az a célja, hogy a diákok megismerkedjenek a rendőrség munkájával, sőt ennek „népszerűsítésben” a roma származású rendőrök is segítenek.

Ezt követően zsúfolásig megtelt a tornacsarnok, mivel a hír futótűzként terjedt a folyosón, Pápa Joci énekel. Pintér Péter, az iskola igazgatója köszöntötte a roma származású előadóművészt, valamint a megjelent vendégeket, a különböző kapitányságok képviselőit, illetve cigány nemzetiségi önkormányzatok vezetőit, közöttük Duka László megyei elnököt.

A művész távozása után is tapintható volt a feszültség a teremben. Az tanulók egymás között sugdolódzva várták a Télapó eljövetelét. Hogy a Mikulás rénszarvas szánja minél gyorsabban megérkezzen, azért elénekelték közösen a „Hull a pelyhes fehér hó” kezdetű gyermekdalt. S láss csodát, egyszer csak a felbukkant az ajtóban a fehér szakállú, pirosruhás Télapó, hatalmas puttonnyal a hátán.

További részletek a 24 Óra december 4. számában!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában