hagyományőrzés

2021.09.08. 12:20

Erős magból nőtt ki a Kenderke: új igazgatóval építkeznek tovább

Pénteken a Kenderke is megnyitotta az új tanévet. Immár hagyományosan, a klasszikus ünnepség mellett hagyományéltető programokkal színesítették a programot.

Sz. A.

Pénteken a Kenderke is megnyitotta az új tanévet. Immár hagyományosan, a klasszikus ünnepség mellett hagyományéltető programokkal színesítették a programot.

Forrás: Kemma.hu

Fotó: Sz. A.

Így délután az új kenyér és a szüret jegyében játszó várta a gyerekeket, családokat a Kenderke székházában. Itt például együtt is kelesztettek kenyeret az apróságok. Ezt követte a tanévnyitó, amelyen az új pedagógusokat, munkatársakat is bemutatta a református alapfokú művészeti iskola új igazgatója, Farkas Emőke. A szokásoknak megfelelően táncbemutatókat is tartottak.

Az eseményen Szabó Előd, a tatai református egyházközség lelkipásztora és Márkus Mihály nyugalmazott püspök is megosztotta gondolatait a új tanévvel és a Kenderkével kapcsolatban. Szóba került az, hogy a boldogság külső okai mellett belsőre is szükség van, és az is, hogy a néptánc, a hagyományaink milyen nagy erőt adnak az embereknek.

Farkas Emőke mesébe fogalmazta gondolatait, azt az utat felidézve, ahogy egyre többen és többen viszik tovább a hagyományokat, s ha körülnéz, tudja, hogy ez így lesz a jövőben is. A tanévnyitót táncház követte a Sárarany zenekarral, miközben a szülők a régi és az új pedagógusokkal, egymással beszélgettek az előttünk álló hónapokról.

Az új igazgató lapunknak felidézte: annak idején nagymamája, Kun Lajosné az Elvetettem kenderkémet kezdetű népdalra csinált koreográfiát annak a szakkörnek, amellyel lényegében elkezdődött a műhely története Tatán a nyolcvanas évek elején. Amikor versenyre mentek, megkérdezték, mi legyen a csoport neve, és a Kenderke volt a válasz.

– Erős mag volt az, amit akkor elvetett. Ebből építkezett az édesanyám, Kun Katalin, abból épített iskolából lett egyházi iskola. És ennek már negyven éve, igazából. Én ebbe nőttem bele, ebben éltem, együtt születtem vele.

Megtisztelő feladat, hogy ezt a vászonná nőtt fantasztikumot most én építhetem tovább

– fogalmazott, hozzátéve, hogy szolgálatként tekint az igazgatói munkára. Kiemelte: fantasztikus csapat áll itt, az övé is egy feladat, és mindenkinek nagyon fontos helye van ebben az egészben. A vásznat pedig már együtt gazdagítják tovább. Az idei tanévvel kapcsolatban azt is elmondta, hogy szeretnék visszahívni azokat, akikkel együtt alkottak.

Sűrű napokon vannak túl már most az egyesület tagjai

A kenderkések az elmúlt napokban több programon is részt vettek, így például flashmobot szerveztek a református gimnáziumban, míg a Tatai Szarkalábak felnőtt-tánccsoport szombaton Zalaegerszegre és Balatongyörökre kirándult, vasárnap pedig táncokat tanult a műhely székházában. Mint megtudtuk, az idei tanévben újdonságként csángószakkör is indul majd egyébként a nagy múltú iskolában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!