közgyűlés

2020.02.22. 06:59

31 milliárdból gazdálkodik Tatabánya 2020-ban

Estig húzódó, de összességében békés közgyűlésen tárgyalták meg Tatabánya 2020-as költségvetését a képviselők. Döntöttek több nagy önkormányzati társaság, köztük az Agora Nonprofit Kft. és az élményfürdőt működtető Cseri Kft. idei támogatásáról, de megegyeztek a képviselők a közalkalmazottak béremeléséről is.

Illyés Roland

Megnéztük hogy igaz-e, hogy a Jobbik és a Momentum kárára visszatértek az egyéniben el sem induló szocialisták Tatabánya bizottságaiban.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Z. I.

Az eheti közgyűlés délelőttjének jelentős részét az Agora Nonprofit Kft. 2020. évi tervei, azon belül is a Tatabányai Közösségi Televízió (TKTV) működtetéséről szóló vita tette ki. Szücsné Posztovics Ilona polgármester szerint az elmúlt években megváltoztak a médiafogyasztási szokások, ezért érdemes áttekinteni a televízió működését. A városvezető szerint a TKTV online megjelenése minimális.

Erre reflektálva Bereznai Csaba (Fidesz-KDNP) elmondta: a helyi televízió minden adása nézhető az interneten, emellett a legnagyobb videómegosztó portálra minden televíziós anyag felkerül. A TKTV riportjainak össz­nézettsége 1,4 millió, ezt a politikus igen jónak titulálta. A költségvetési tervezetben emellett további 5 millió forint szerepel videók „egyéb internetes médiafelületen való megjelenítésére” – ezzel kapcsolatban Boda Bánk László (Mi Hazánk) adott hangot értetlenségének, hiszen a TKTV valamennyi anyaga is elérhető a fenti csatornákon.

Végül a helyi televízió működtetésére 39 millió forintot szavaztak meg az Agora Nonprofit Kft. számára, de a Tatabányai Közösségi Televízió jelenlegi műsorszerkezetét és – gyártását, valamint a működtetésről szóló koncepciót felülvizsgálják. Szintén ennek a napirendnek a keretében vetődött fel a Tulipános Ház üzemeltetése – az ezzel kapcsolatos jogi lehetőségeket a közgyűlés szintén megvizsgálja majd a közeljövőben.

Az élményfürdőt működtető Cseri Kft. idei tervei kapcsán elhangzott, hogy a vállalat az elmúlt években megduplázta bevételét (azt 300 millióról 600 millió forintra növelve), igazi családbarát fürdővé vált, de az általa üzemeltetett sport­uszoda így is mintegy 70 millió forint veszteséget termelt 2019-ben. A létesítmény működtetésére az idei évre az önkormányzat 80 millió forintot szavazott meg, továbbá 16 millió 500 ezer forintot a fürdőt napi szinten igénybe vevő Tatabányai Vízmű SE támogatására. Ezzel a sportegyesület támogatása mintegy harmincmillió forinttal csökken – de ennek az összegnek (amit tavaly az uszoda bérleti díjára fordítottak) a pótlására a jövőben taoforrásokból lehetőség nyílik.

A T-Busz Kft. 2020-as pénzügyi kompenzációja kapcsán sok adat még nem állt a képviselők rendelkezésére, hiszen a tavalyi gazdasági évet még nem zárta le a vállalat. A közlekedési társaság támogatásának alapját egy fix kilométerdíj adja, ehhez párosul egy, az üzemanyagárak módosulásának hatására változó rész – ezeket a közgyűlés változatlanul meghagyta 443, illetve 130 forintban. Az önkormányzat a vállalat számára az idei évben is havonta 38 millió forintos előleget utal át. A megállapodás szerint a kilométerdíj és a futásteljesítmény határozza meg a költségeket, ebből vonják le a bevételeket, a maradék összeget állja kompenzációként a képviselő-testület.

Schmidt Csaba (Fidesz-­KDNP), a kormánypárti frakció vezetője két egyéni képviselői indítványt is benyújtott. Az egyik a Tatabánya 70 program bővítésére irányult: a tervezet értelmében minden újszülött csecsemő, akinek a szülei kérik a gennyes agyhártyagyulladás, azaz a meningococcus B elleni védőoltást, 2020. június 1-jétől az elsőt, 2021. január 1-jétől az első kettőt, 2022. január 1-jétől pedig mind a hármat ingyenesen kaphatja meg. A teljes védettséghez három oltás és egy ismétlő oltás szükséges, amelyek darabja mintegy 30 ezer forintba kerül. Ennél a napirendnél a határozati javaslatot elfogadták, a rendelet megalkotására a következő közgyűlésen lesz mód. Schmidt Csaba másik, meglepően sok vitát kiváltott indítványa értelmében idősek napi bált rendezhetnek a város kultikus épületében, a Tulipános Házban.

„Fókuszban az ember” – ezzel a jeligével vezette fel az idei költségvetési tervezetet Szücsné Posztovics Ilona polgármester. A városvezető kiemelte: a mintegy 31 milliárdos költségvetésből a Modern Városok Program és a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében zajló fejlesztések mintegy 16 milliárd forintot tesznek ki, emellett a lakosság tájékoztatását is kiemelt feladatnak tekinti. Schmidt Csaba kiemelte: jelentősen nőttek a város adóbevételei, a tatabányaiak jó munkájának és a kormányzat gazdaságpolitikájának köszönhetően. A Fidesz-KDNP frakcióvezetője szerint az első számú kérdés, hogy van-e elég tartalék ebben a költségvetésben, amelynek tárgyalása késő este ért véget: lapzártánkkor még a napirendhez benyújtott módosító javaslatokról tárgyalt a képviselő-testület.

A februári közgyűlésen emellett döntöttek többek között a Tatabányai Értéktár Bizottság újraszervezéséről, a klímavészhelyzet kihirdetéséről, óvodai intézményvezetői pozíciók megpályáztatásáról, az Erőmű lakótelep távhő közművagyonának átvételéről és a fás szárú növények védelméről, valamint elfogadták a Krajcsirovits Henrik Városi Művészeti Ösztöndíjjal elismert fiatal tatabányai képzőművész, Keresztesi Botond beszámolóját.

A megyeszékhely közgyűlése végül 17 igen és egy nem szavazattal elfogadta Tatabánya 31 milliárd forintos költségvetését, amelyben 16 milliárd forintot fejlesztésre, 15 milliárd forintot pedig működésre fordítanak. A költségvetésben minden körzeti képviselő 60 millió forintot oszthatott be helyi fejlesztésekre. Tatabánya 2020-ra 9,5 milliárd forintos helyi adóbevételt tervezett, ebből hatmilliárd forint az iparűzési adóból származik. A város adóbevételei 2017 óta kétmilliárd forinttal emelkedtek. A költségvetésre egyedül Boda Bánk László, a Mi Hazánk képviselője szavazott nemmel.

Béremelés lesz

A közalkalmazottak béremeléséről is döntöttek a képviselők. Három ütemben, évenként 10-10 százalékos mértékű, valamint – az óvodai és bölcsődei dolgozók esetében – tételes fix 20 ezer forint/hó összegű bérkiegészítést szavazott meg a testület. Az intézkedés a József Attila Megyei és Városi Könyvtár, a Tatabányai Múzeum, Tatabánya Levéltára, a Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézmények és a Jászai Mari Színház, Népház munkavállalóit, valamint a bölcsődei és óvodai dolgozókat érinti majd, összesen mintegy 850 szakembert.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában