2017.06.12. 14:55
Komáromi diákokat is díjaztak az országos tűzmegelőzési pályázaton
Majdnem hétezer pályamű érkezett az Országos Tűzmegelőzési Bizottság idei alkotói pályázatára, amelynek országos június 9-én tartották a Fővárosi Nagycirkuszban. Vers kategóriában két komáromi tanuló költeményét is elismerték, Murányi Nóra az első, Szépe Máté Gábor a második helyen végzett korcsoportjában.
A pályázat központi témája a hagyományoknak megfelelően ezúttal is a tűzvédelem volt. A tűzoltói hivatás bemutatásával, egy tűzoltói beavatkozás ábrázolásával, vagy bármilyen más, ötletesen elkészített, a tűzvédelem fontosságát hangsúlyozó alkotással nevezhettek az óvodás és az iskolás gyermekek. Kreativitásukat szabadkézi rajz, számítógépes rajz, egyéb kézműves alkotás, vers és mese kategóriában is megmutathatták.
[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Szépe Máté Gábor (Fotó: Jóri András)
[/caption]
Összesen 6917 pályamű érkezett, az ország minden tájáról. A fővárosi és a megyei bírálóbizottságok az iskolás pályázókat életkor alapján három csoportba sorolták, minden korcsoportban kategóriánként három alkotást díjaztak. A legjobbnak ítélt pályaművek automatikusan részt vettek az országos versenyben is, amelynek díjátadóját június 9-én tartották a Fővárosi Nagycirkuszban, ahová a megyei díjazottak és családtagjaik is meghívást kaptak.
Dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő, az országos bírálóbizottság elnöke köszöntőjében elmondta: a pályázat célja, hogy már gyermekkorban megtanulják a gyerekek, hogyan kell a tűzzel bánni és miként lehet megelőzni a bajt. Hozzátette: az elmúlt évek nyerteseinek munkáit a jövőben egy nagy tárlaton tervezik bemutatni.
Dr. Borsos Mihály fotóművész, a bírálóbizottság tagja méltatta a színvonalas pályamunkákat, az ötletes megoldásokat. Az országos verseny nyertese családjával egy balatoni nyaraláson vehet részt, az országos verseny további helyezettei a Fővárosi Állat- és Növénykertbe nyertek családi belépőt – olvasható a katasztrófavédelem honlapján.