Közélet

2017.06.06. 06:44

Erdő Péter: „Mutassuk meg a világnak a katolikus meggyőződés erejét!”

Címkék#Esztergom

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek megnyitotta a 2020-as Eucharisztikus Világkongresszust előkészítő hároméves programot pünkösdhétfőn a főegyházmegye ifjúsági és családi napján.

kemma.hu/MTI

Erdő Péter a karizmák ünnepén megbízólevelet adott át háromszáz „missziós küldöttnek”, aki 2020-ig segíti a plébániák felkészülését.

– A cél az, hogy erősítsük a saját hitünket az oltáriszentségben, és megmutassuk a világnak is a katolikus meggyőződés erejét – fogalmazott a bíboros.

Az Eucharisztikus Világkongresszus a hívők találkozója egymással, ugyanakkor a hívő világ találkozója a tágabb környezettel, mindennek a középpontjában pedig maga Jézus Krisztus áll.

Erdő Péter felidézte: az első eucharisztikus kongresszusokat a 19. század második felében rendezték. Eleinte csak nemzeti, regionális találkozókat tartottak, később vált nemzetközi programmá, ahol a szervező ország is bemutatkozik a világ előtt. 

Kitért arra is, hogy az eucharisztia görög szó, eredetileg hálaadást jelent. Magyarul három dolgot is jelöl: egyrészt a szentmise, az eucharisztikus ünneplés, másrészt a szentáldozás, harmadrészt az oltáriszentség.

A bíboros szólt arról, hogy Jézus Krisztus az utolsó vacsorát együtt ünnepelte a tanítványaival, és ezen a vacsorán vette kezébe a kenyeret és a kelyhet, változtatta át saját testévé és vérévé, és ekkor mondta ki, hogy „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”.

Hozzátette: a szentmiseáldozat az első időktől a kereszténység életének középponti eleme. A kenyértörés, amelyet az első keresztények házaknál végeztek, a keresztények „legsajátosabb, legtitkosabb” cselekménye, amelyből később az egyházi élet gazdagsága fakadt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!