Közélet

2017.03.20. 06:15

Komárom-Esztergom megyében a legveszélyesebb dolgozni

Komárom-Esztergom megyében a leggyakoribbak a munkahelyi balesetek a Nemzetgazdasági Minisztrérium jelentése alapján. Itt százezer munkavállaóra csaknem 800 baleset jutott, míg vannak megyék, ahol fele ennyi sem.

Zs. K.

A foglalkoztatottak számához viszonyítva megyénkben a legveszélyesebb dolgozni Magyarországon. Talán nem meglepő, hogy Budapesten és Pest megyében történt a legtöbb munkabaleset tavaly: összesen több mint 6200, százezer munkavállalóra leosztva a fővárosban 447, Pest megyében 432. Jó hír viszont, hogy 2016-ban megyénkben egy halálos kimenetelű munkahelyi baleset sem történt.

Megyénkben csaknem 800 baleset jutott százezer munkavállalóra, Vas és Tolna megyében pedig 764, illetve 726 volt 2016-ban ez a mutató. A magyarországi átlag 529 volt, vagyis a főváros és Pest megye baleseti aránya jócskán ez alatt van. A legbiztonságosabb Hajdú-Bihar és Zala megye, ezekben a térségekben fele akkora az esélye egy munkabalesetnek, mint szűkebb hazánkban.

Az építőiparban történik a legtöbb végzetes baleset, a gépiparban és a feldolgozóiparban sérültek meg a legtöbben, az esetek több mint egyharmada ebben a két szektorban történt.

A Grundfos tatabányai gyáraiban az elmúlt években jelentősen javult a mutató és ez leginkább annak köszönhető, hogy a cég a balesetekre reagáló munkavédelem helyett olyan intézkedéseket és programokat vezetett be, amelyek a megelőzésre fókuszálnak.

– A munkavédelem nálunk nagy fókuszt kap, minden napi megbeszélésen állandó téma, hogy történt-e valami, van-e valamilyen kockázat, amivel foglalkozni kell. Mivel erről nap mint nap beszélünk, sokkal inkább a dolgozók fejében él, hogy erre figyeljenek. A munkavállalókkal együtt proaktívan azokat a pontokat keressük, ahol esetleg bekövetkezhet baleset és azokra már úgymond előre reagálunk. A balesetet okozhatja egyébként az új dolgozók gyakorlatlansága is. Észrevettük, hogy sok sérülés volt a próbaidő alatt, ezért két éve bevezettünk egy rendszert ezek megelőzésére. A próbaidő vége előtt a dolgozónak kompetenciavizsgát kell tennie, de csak úgy mehet erre, ha előtte sikeresen szerepel a munkavédelmi elővizsgán. Ez egy öt–tíz perces beszélgetés a munkavédelmi mérnökkel. Ez az idő elég arra, hogy felmérjük, rendelkezik-e a szükséges munkavédelmi ismeretekkel – mondta a kemma.hu-nak Urbán Katalin, a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. EHS vezetője. Hozzátette: a vezetők elköteleződése is nélkülözhetetlen, illetve az anyacég is kiemelten kezeli a munkavédelmet.

A programok sikerességét mi sem bizonyítja jobban: a tatabányai gyárban tavaly több mint ezer megelőző intézkedés és mindössze négy munkaidő-kieséses baleset történt. Három év alatt 80 százalékkal csökkentették a munkahelyi balesetek számát Tatabányán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!