Közélet

2017.01.06. 15:03

Nincsenek határok, a város a lakásunk! - hajléktalansorsok és teajárat a fagyban

Elképesztő hideg napok vannak előttünk, ezért az utcán élők számára most még fontosabb a segítség. Például a teajárat, ami télvíz idején minden nap elindul.

Wágner Zsanett

Huszonkét évvel ezelőtt indult el az Utcai Szociális Segítők Egyesülete (USZSE) úgynevezett téli teajárata, a fedél nélküliek mindennapjainak megsegítésére. Azóta az éjszakai szálláshelyek megnyitása mellett november 1-jétől április 30-ig naponta megy az autó egyre nagyobb rakománnyal. A Gál lakótelepről 17 órakor induló körjárat a város nyolc pontján áll meg.

Balatoni Ágnes az egyesület elnöke elmondta, szakembereik és önkénteseik átlagosan 100 adagnyi szendvicset, valamint 50 liter forró teát osztanak szét a rászorulóknak. Jelenleg százötvenen vannak a megyeszékhelyen, akikért különösen kell aggódni ilyen zord körülmények között, a mínuszokban. Van kistérségi teajárat, Oroszlány-Komárom-Tata útvonallal, oda is visznek bőven élelmiszert és némi „melegítőt”.

Volt, hogy egy tonna élelmiszert kaptak

– Jó látni, hogy mennyien segítenek a bajba jutottakon. Például szerződtünk a tatabányai Tescóval és a Magyar Élelmiszer Bankkal, így minden reggel az aznap már nem értékesíthető zöldséget, gyümölcsöt és pékárut megkapjuk. Van olyan nap, amikor egy tonna élelmiszert is elhozhatunk. A Dinamic Fitness Club is gyűjt adományokat: törölközőket, üres flakonokat és megunt ruhákat – mondja örömmel Balatoni Ágnes egyesületi elnök, amikor találkozunk a József Attila iskolánál lévő bázisukon, a Gálon.

Látható is, kilós kenyerek, kakóscsigák, pizzás csavartak, sajtos pogácsák és csokoládés kuglófok vannak zsákszámra. Az egyesület munkatársai nagyot markolnak, még néhány pokrócot és jó meleg takarót pakolnak az autóba és máris készen állnak az útra. Az alma, a hagyma, a burgonya valamint a multivitamin sem maradhat „otthon”. A kivi még marad – jó lesz a holnapi osztáson.

A hidegben a pontosság is késés

A sofőr elindul és a volt munkaügyi központ épülete előtt tapos a fékbe. Ez az első állomás. Tucatnyian vannak. Sokan türelmetlenek, az ő órájuk másként jár. Mindhiába a pontosság, a hidegben töltött percek fokozzák a türelmetlenséget. Aztán előkerülnek nyomdafestéket nem tűrő szavak, mögöttük pedig sanyarú emberi sorsok.

Számtalan hír és fotó kering arról, hogy miért nem lépnek a hajléktalanok védelmében. Balatoni Ágnes szerint az éremnek van egy másik oldala is. „Legtöbbjüknek nemcsak a segítők kisujja, az egész karja kell. A szociális munkások kezét pedig jogszabályok kötik. Van, amikor már nem tehetünk semmit” – mondja. 

Meleg ételt nem vihetnek

Az utcán élők nem értik például, miért nem szállítanak meleg ételt – ami higiéniai szempontok miatt tilos már hónapok óta. Minden érv süket fülekre talál. A felvetés is, hogy az egyesület tárt karokkal várja az utcán élőket a Táncsics úti konténerekben. Mert ott nem csak szállást, de főtt ételt is nyújtanak az elesettek számára.

Mi mindig szabad emberek voltunk!

„Nézze, mi mindig szabad emberek voltunk. Az utcán élünk, nincsenek határok. A város a lakásunk” – mormog a bajsza alatt az egyik, miközben táskájába pakolja a burgonyát. „Csinálunk belőle paprikás krumplit!” – hallható a köszönet szava, aztán elnyeli a sötétség. Arrébb áll egy durcás. Ágnes. Elégedetlen. Panaszkodik, hogy csak száraz zsíros kenyeret kap – miközben jól látható mennyi minden kerül elő az autóból. „Jaj, de megennék egy jó kis libacombot!” – folytatja. Az ember őket hallva azt hiheti: elvárás van dögivel.

A legtöbben az első megállónál vannak. A Salakosnál, a Liget-sori garázsoknál és a légópincékben sok ellátott él – érthető a nagy a forgalom. „Már nagyon várjuk a nyarat. Azt szeretjük leginkább, mert nyitva van a temető és ott hozzá tudunk jutni egy kis vízhez ” – hangzik az egyöntetű vélemény.

Télen tea, nyáron víz

Apropó víz! Az egyesület nyári teajáratot is indít, azzal a különbséggel, hogy a forró tea helyett vizet osztanak. Akkor is jól jön a segítség, hiszen a fedél nyáron épp annyira kell mint télen.

Vannak, akik már melegben töltik a napot

Van rá aktuális példa, hogy a szociális munka sikertörténettel is végződhet. A teajárat a Határ úton, a Lukoil benzinkútnál is megállt eddig. Azonban két héttel ezelőtt sikerült éjjeli menedékhelyre becsábítani a töltőállomás melletti kalyibában élőt. Továbbá a mentőállomás utáni lakópark bérelt lakásában öten kaptak helyet, így már ott sem kell megállni a járatnak. Maradt a Gál lakótelep, a régi munkaügyi központ, a temető, a Tesco parkoló, Kertváros és a vasútállomás és végül ismét a lakótelep. Az indulás helyszíne a végállomás egyben. Bezárult a kör.

„Hajléktalankarrier” és fűtött sátor

Az utcára nem egyik pillanatról a másikra kerül az ember. Persze olyan is van, de a nagy átlag több lépcsőn keresztül jut el a „karrier” csúcsára. Kezdetben még biztosak benne, egyedül mindent meg tudnak oldani. Ebben az időszakban még olyan nagy az önérzet, hogy nem kérnek segítséget.

Azután van egy középszint, amely az együttműködésről szól. Végül mindez egyfajta elvárássá válik és akkor már nehéz a szociális munkások dolga. És van egy végső szint, a „Mindenki hagyjon békén!”. Nem voltunk szemtanúi az esetnek, de halottunk olyan teajáratosról, aki az egyik állomásnál csettintéssel jelzett, hol álljon meg az autó és akkor helybe hozhatják is neki a napi jussát.

Fűtött sátorral segítenének

A hajléktalan-probléma miatt az USZSE tervei között szerepel egy fűtött sátor üzemeltetése, amelyhez jelenleg keresik a forrásokat. Balatoni Ágnes elképzelése szerint, körülbelül ötven négyzetméteres „lakhellyel” megoldható lenne a hajléktalan-probléma, amellyel a helyi lakosok nap mint nap szembesülnek. Ezzel a megoldással – fogalmaz az elnök – például a buszvég-és a vasútállomás közelében élő fedélnélküliek a saját melegedőjükben lennének és nem nyújtanának tájidegen látványt Tatabánya központi részein.

Éppen ezért, mivel az itt élő hajléktalanoknak kieső bármelyik melegedő, Újvárosban lehetne a legjobb helyet megtalálni a „lakásnak”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!