2017.01.29. 08:40
Apránként újították fel az esztergomi Szegényházi Kápolnát
A belső tér teljes rendbetételével befejeződött az esztergomi Boldog Ceferino Roma Misszió által használt Szegényházi Kápolna felújítása
A kápolna egy homlokzatot alkot a mellette lévő egykori kórházzal, illetve szegényházzal, jelenleg az egyház roma missziójának templomaként működik. A felújítás során a főegyházmegye saját forrásain túl támogatást kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától, valamint egy Dorogon működő, építőanyagokat gyártó nemzetközi vállalattól - ismertette a főépítész.
Székely János segédpüspök, a Boldog Ceferino Roma Misszió vezetője, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia cigánypasztorációs felelőse az MTI-nek elmondta, a misszióban gyermekek délutáni tanulásához nyújtanak segítséget, baba-mama klubot működtetnek, három gyermek és egy felnőtt focicsapatot, valamint egy tánccsoportot szerveztek.
A Boldog Ceferino Roma Misszió személyi plébániaként is működik az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye területén élő cigányok számára, akik itt részesülhetnek a keresztségben, köthetnek házasságot vagy kérhetik szeretteik temetését.
Esztergomban mintegy háromezer cigány él, nagy részük beszéli a lovári nyelvet. Ők a misszió kápolnájában szerda esténként anyanyelvükön tartott misén vehetnek részt, amely a körükben kimondottan népszerű - ismertette Székely János.