Közélet

2017.01.07. 06:39

A bürokráciacsökkentés jegyében változtatnak a kormányhivatalban

Címkék#Tatabánya

A megyei kormánymegbízott, dr. Kancz Csaba tegnap tájékoztatott a kormányhivatalban. Szólt azokról a kihívásokról, amelyek az új esztendőben várnak az intézmény munkatársaira. Egyebek mellett kiemelten foglalkozott a hivatalra háruló új feladatok zavartalan ellátásáról, valamint a január elsejei szervezeti változásokról.

P. J.

A kormányhivatalban, dr. Kancz Csaba megyei kormánymegbízott – egyebek mellett – a hivatal előtt álló új feladatokról, illetve a szervezeti változásokról, valamint a munkatársak béremeléséről tájékoztatta a sajtó képviselőit.

Az új esztendő új kihívásai kapcsán a kormánymegbízott először arról szólt, hogy két új szervezeti egység működése került a kormányhivatal égisze alá.

– A hatékony, költségtakarékos és átlátható közigazgatás megteremtése érdekében január elsejétől jelentős szervezeti változások léptek életbe a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatalban. Az átalakítás elsődleges célja a bürokrácia csökkentése és az ügyfélbarát közigazgatás megteremtése – hangsúlyozta dr. Kancz Csaba.

– A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megszűnésével, a megyei területi kezelésű kérelmek, helyszíni ellenőrzési, megyei ügyfélszolgálati és a kölcsönös megfeleltetéssel összefüggő ellenőrzési feladatokat a kormányhivatal agrár- és vidékfejlesztést támogató főosztálya látja el.

Megyei szinten a környezetvédelem

A szakember azt is kiemelte, hogy a környezetvédelmi feladatkörök regionálisról megyei szintre kerültek. A környezet- és természetvédelmi feladatokat, szintén  január elsejétől, a Tatabányai Járási Hivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztálya látja el a megye egész illetékességi területén. De a tatabányai hivatal felel – országos illetékességgel – az egyes bányászati dolgozók társadalombiztosítási kedvezményeiről szóló kormányrendelet alapján a kereset-kiegészítéssel kapcsolatos feladatokért is.

Közelebb az ügyfelekhez

– Kormányunk célja az új, hatályba lépő változásokkal a bürokráciacsökkentés mellett a járási hivatalok megerősítése volt – fogalmazott a kormánymegbízott. – Terveink szerint az ügyfelekhez közelebb kerül az ügyintézés, ezáltal gyorsan, olcsón és könnyebben elérhető helyen intézhetik az állampolgárok közigazgatási ügyeiket.
A jelenlegi szervezeti és feladat átalakítással kapcsolatban felülvizsgáltak 1640, eddig központi hivatal, illetve megyei kormányhivatal által ellátott hatáskört, amelyből 950 a járási hivatalokhoz került.

– Megyénk valamennyi járási hivatalában megjelennek a köznevelés, az igazságügy, illetve a fogyasztóvédelem egyes területei – jegyezte meg dr. Kancz Csaba. – Emellett a jelenleg is több járásra kiterjedő illetékességgel intézett ügycsoportok – a megyei kormányhivataltól – kiegészülve például a foglalkoztatáspolitika, a népegészségügy vagy az állat-egészségügy „témakörökkel” a kiemelt járási hivatalokba kerülnek.

Állami rezsicsökkentés

Az állami rezsicsökkentés következő fejezetéről szóló javaslatot már benyújtották a parlament elé, és ha az Országgyűlés elfogadja azt, újabb, mintegy kétmilliárd forintos megtakarítás lesz elérhető. Örömhír az autósoknak, a gépjárművekkel kapcsolatban külön csomag készül.

– A kormányablakok fejlesztésének folyamata sem állt le – emelte ki a megyei kormánymegbízott. – Az új évben újabb hatvanhattal bővül a kormányablakokban intézhető ügyek száma. Továbbítás céljából 38, tájékoztatásiból 27 új „téma” kerül az „ablakokban megoldható” ügyek sorába. Az azonnal intézhető ügyek száma eggyel bővül. Így összesen, a kiegészítő szolgáltatásokkal együtt már 1540 ügykörben állnak a szervezet munkatársai a polgárok szolgálatára.

Igyekeznek gyorsítani

Dr. Kancz Csaba külön kitért az ügyintézések idejének mérséklésére. Elmondta, arra törekednek kollégái, hogy nyolc napon belül válaszoljanak az ügyek többségére. Néhány esetben a határidő 21 nap, illetve kritikus, problémás esetekben 60 napon belüli válaszok is elképzelhetőek. Ám amennyiben ennél tovább húzódik az ügyek megoldása, a hivatal az eljárási díjat visszatéríti az ügyfélnek.

– A gyorsabb, hatékonyabb ügyintézés azonban mindannyiunknak elemi érdeke – zárta gondolatait a kormánymegbízott.

Béremelés január 1-től

A bürokrácia és a rezsicsökkentés mellett az ország gazdasági teljesítményének köszönhetően megteremtődtek a béremelés feltételei is, tudtuk meg dr. Kancz Csabától. Január elsejétől bért emeltek a kormányhivatalok megyei szintjén foglalkoztatottaknál is, átlagosan harminc százalékkal nő a kollégák fizetése.

2016 júliusában egyébként a járási hivatalokban már volt bérrendezés. Az önkormányzatok saját hatáskörben dönthetnek a béremelésről, a bérek eltérítéséről, és eddig csak a nagyon kis településeken nem hajtották ezt még végre. A városokban általában már megtörtént. A polgármesterek javadalmazását pedig most rendezték.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!