Közélet

2016.10.06. 10:04

Új, modern orvosi rendelő épül Tatabánya-Újvárosban

Új, 300 négyzetméteres orvosi rendelő épül Újvárosban, a Záray Márta-emlékpark mellett, a Köztársaság útja 30-32. előtti területen. Ide költözik át a jelenleg a Köztársaság úton működő két felnőtt háziorvosi rendelő, amelyek leromlott állapotára már a felújítás sem jelentene megoldást.

Zs. K.

Ugyancsak az új épületben kap helyet a Kodály téren működő két védőnői szolgálat, amelyek jelenleg már nem felelnek meg az ÁNTSZ előírásainak. Az új orvosi rendelőnél parkolókat, köztük két mozgássérült parkolót is kialakítanak.

– Azzal, hogy az orvosi rendelő a Záray Márta-emlékpark mellé épül, mindenkinek elérhető közelségbe kerül. Most van a körzetben olyan, akinek a Fő térről a Kodály térre kell mennie a kisgyermekével a védőnőhöz – mondta Molnár Tamás, a körzet képviselője. Hozzátette, a park melletti játszótér kihasználatlan, de annak eszközei megmaradnak, a körzeten belül áthelyezik őket.

Emellett Felsőgallán és a Gál István lakótelepen is modernizálják a meglévő rendelőket. A Településfejlesztési Operatív Program pályázatának segítségével a három beruházásra összesen 200 millió forintos támogatást nyert az önkormányzat. A fejlesztések megtervezésekor az önkormányzat kikérte az érintettek véleményét, folyamatosan egyeztettek arról, hogy mik a jelenlegi problémáik, mire lenne szükségük, speciálisan az adott szolgálat igényeit vették figyelembe.

A Gál István lakótelepen működő négy felnőtt orvosi rendelő megújítása a teljes belső burkolat cseréjével, új vizesblokkal, tetőszigeteléssel, a villamoshálózat és a radiátorok, valamint a külső ajtók cseréjével valósulhat meg. Felsőgallán két felnőtt és egy gyermekorvosi praxist, valamint három védőnői szolgálatot érint a felújítás. A beruházással megoldódik az egészséges  és az orvosi rendelésre érkező beteg gyermekek – régóta várt – elkülönítése.

Mindhárom helyszínen végrehajtják a működéshez szükséges eszközfejlesztést is. Az új eszközökkel, szűrő-programok bevezetésével a korai felismerés, a gyógyulási szakasz rövidítése, a preventív szemlélet kialakítása a cél. A beszerezni kívánt eszközök között a sürgősségi ellátást szolgáló berendezések, diagnosztikus eszközök is szerepelnek. Ezáltal már az alapellátás szintjén lehetővé válik több olyan vizsgálat elérése, melyeket eddig csak szakellátás keretein belül voltak elérhetőek. A beruházások a tervek szerint 2018 elejére valósulhatnak meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!