2016.07.09. 07:14
Te! Sötétben bujkáló biciklitolvaj – reszkess!
Becslések szerint hazánkban évente mintegy tízezer kerékpárt lopnak el. A lopások felét a sértettek be sem jelentik, vagy ha igen, akkor sem tudnak pontos leírást adni eltulajdonított járművükről. Ebben lehet a kerékpárosok segítségére a tavaly novemberben indult országos Bikesafe-program. Ehhez csatlakozott most a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság is.
Kissé az árnyékban megbújva találtunk rá arra a kis rendőrségi sátorra, amely mellett zajlott a rendszerbe kerüléshez szükséges adatok felvétele, illetve a drótszamarak „fotózkodása”.
– Megyénkben évente száz alatti a bejelentett kerékpárlopások száma – említette a program vezetője, Csonkáné Huszár Anett, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának bűnmegelőzési alosztály-vezetője. – Miközben egyre többen pattannak két kerékre. Nyilvántartást nem vezetünk róla, de a környékünkön több ezer biciklis lehet. Az pedig, hogy ilyen sok és jó kerékpárút épült és épül, csak tovább növeli a kerekesek számát. Azt is tudomásul kell venni, hogy ennek a szabadidős tevékenységnek a népszerűsödésével egyre értékesebb, drágább járművek kerülnek forgalomba. Napjainkban egy „alapkerékpár” is legalább 50–60 ezer forintot kóstál. A lopási értékhatár 50 ezer forint, azaz egy ilyen bicó eltulajdonítása már bűncselekmény.
– A programot országosan a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács finanszírozza – jegyezte meg a címzetes rendőr alezredes. – Nálunk nyolc helyen és nyolc különböző időpontban kínálunk regisztrációs lehetőséget a kerékpárosoknak. Az elsőt itt, Tatán. Ez a fajta adatfelvétel megkönnyíti az ellopott két kerekű beazonosítást, illetve a megtalált kerékpár tulajdonoshoz történő visszajuttatását.
Amíg Csonkáné Huszár Anettel diskuráltunk, egymást követték az újabb és újabb bicósok a regisztrációs ponton. Tucat számra készültek a kerékpárokkal a „szelfi”. Többnyire kettesével vagy családosan érkeztek a kerekesek. Mert amíg az egyikük a kerékpárra jellemző sajátosságokat sorolta, addig a társ az adatlapra vezette fel a járműre jellemző jellegzetességeket. Úgy, mint: típus, márka, modell, évjárat, kerékméret collban, sebességi fokozatok száma, vázméret, sárvédő, csomagtartó, stb... Egyedi azonosítóként pedig a jármű vázának a száma.
– A kerékpárokról adatlapot töltenek ki az érdeklődők, és fényképek is készülnek – emelte ki Csonkáné Huszár Anett. – A rögzített információkat a rendőrség a regisztrációt követő munkanapon viszi fel elektronikus, országos nyilvántartó rendszerbe. Az első tapasztalataink igen kedvezőek. Folyamatosan jönnek a „jelentkezők”, illetve az erre kerekezők sem veszik zokon, ha megállítjuk őket, és ismertetjük velük a program lényegét. Sőt, bőven akadtak, akik így kaptak kedvet a regisztrációhoz... Kiemelném még, hogy a balesetmegelőzésben tevékenykedő kollégáink is eljöttek velünk. Ők pedig azokra tudnivalókra hívják fel a figyelmet, amelyekkel biztonságosabbá tehető a biciklizés. Hiszen ne feledjük, egyre többen kerékpároznak, és sajnos, ebből adódóan is, gyakoribbak a balesetek...
Káfony Márta párjával és két gyermekével, valamint ebből adódóan négy bicóval érkezett a helyszínre.
– Nagyon örülök ennek a kezdeményezésnek – hangsúlyozta. – Úgy gondolom, a regisztrációt követően nagyobb biztonságban tudhatjuk majd a „gépeinket”. Gyakran és nagyobb távolságokra, illetve több napra is el szoktunk menni kerékpáros túrákra. A saját megnyugtatásunk végett bőven megéri az az öt-tízperces procedúra, amíg lajstromba veszik a bicóinkat. Mert mindenkinek érték a saját kerékpárja, bármennyi idős is. Az enyém például már elmúlt húszéves. Egykor nagyon drága volt, ma már – némi túlzással – roncs, de a szívemhez nőtt. Ami nem csoda, hiszen gyakran még munkába is ezzel járok.
Márta asszony elmesélte, hogy már három évesen triciklizett, aztán váltott két kerékre. Csemetéi is hasonló korban tanultak meg tekerni. A 11 éves Hella és a 8 éves Kolos iskolába is két keréken járnak. Ilyen szempontból Tatabánya, a jól kiépített kerékpárút hálózatból adódóan, meglehetősen biztonságos...
Megyei regisztrációs helyszínek
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának Bűnmegelőzési Alosztálya az idén kezdi meg a Bikesafe- programon belüli kitelepüléseit, amelyek alkalmával a kerékpárosok a rendőrségen keresztül regisztráltathatják biciklijüket. Az alábbi időpontokra és helyszínekre tervezzük regisztrációval egybekötött akciókat:Július 10. vasárnap: Turul kerékpáros verseny a tatabányai Turul emlékmű mögötti parkoló 8–16 óráig
Július 14. csütörtök: 10–14 óráig, esztergomi Dzsámi
Július 23. szombat: Gerecse Maraton, Tarján focipálya 8–15 óráig
Augusztus 4. csütörtök: 9–13 óráig Komárom Jókai tér
Szeptember 4. vasárnap: esztergomi Zsinagóga 8–16 óráig
Szeptember 25. vasárnap: Esztergom, Rögbi Club Hotel 8–16 óráig
akkor sem tudnak pontos leírást adni eltulajdonított járművükről. Ebben lehet a kerékpárosok segítségére a tavaly novemberben indult országos Bikesafe-program. Ehhez csatlakozott most a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság is. Petrik József Megyei regisztrációs helyszínek A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának Bűnmegelőzési Alosztálya az idén kezdi meg a Bikesafe- programon belüli kitelepüléseit, amelyek alkalmával a kerékpárosok a rendőrségen keresztül regisztráltathatják biciklijüket. Az alábbi időpontokra és helyszínekre tervezzük regisztrációval egybekötött akciókat:
Július 10. vasárnap: Turul kerékpáros verseny a tatabányai Turul emlékmű mögötti parkoló 8–16 óráig
Július 14. csütörtök: 10–14 óráig, esztergomi Dzsámi
Július 23. szombat: Gerecse Maraton, Tarján focipálya 8–15 óráig
Augusztus 4. csütörtök: 9–13 óráig Komárom Jókai tér
Szeptember 4. vasárnap: esztergomi Zsinagóga 8–16 óráig
Szeptember 25. vasárnap: Esztergom, Rögbi Club Hotel 8–16 óráig
-->