Közélet

2016.07.16. 06:31

Mikor lesz, lehet-e női miniszterelnöke Magyarországnak?

Hol a nő helye? A konyhában vagy a politikában? A téma persze ennél sokrétűbb, ugyanakkor tény: miközben egyre több a női vezető a nemzetközi politikai életben, sokan még mindig úgy tartják, nőnek nem való ez a terep.

W. Zs./Zs. K.

Többen is elképzelhetőnek tartják,  hogy két-három parlamenti cikluson belül női miniszterelnöke legyen Magyarországnak is. Mindez azzal kapcsolatban merülte fel, hogy Németország mellett – Theresa May személyében – Nagy-Britanniát is nő vezeti szerda este óta és nagy rá az esély, hogy az Egyesült Államok következő elnökét is a gyengébbik nem adja Hillary Clinton személyében. Emellett a Nemzetközi Valutaalap, vagy éppen az amerikai jegybank elnöki székében is nő ül, ezzel szemben hazánknak még női minisztere sincsen.

A Komárom-Esztergom megyében található 12 városból mindössze háromnak – Esztergomnak, Bábolnának és Nyergesújfalunak – van női polgármestere. Emellett a 64 kistelepülés közül csupán 13-nak az első embere nő, de a megyei közgyűlés összetétele is a férfiközpontú társadalom lenyomata: jelenleg ugyanis egyetlen nőtagja sincs a grémiumnak Kisbér volt polgármesterének visszavonulása óta.

Az előző ciklusban dr. Udvardi Erzsébet az utolsó női tagja volt a megyei testületnek. Megkérdeztünk néhány megyei politikust, mit gondolnak ma a női vezetők helyzetéről Magyarországon.

– Nyilván mindig örülök annak, ha egy nő tud olyan sikereket és eredményeket bemutatni, amelyre azt szokták mondani, hogy ez „férfi munka” volt. Ez jól esik egy nőnek – fejtette ki véleményét Czunyiné Bertalan Judit, országgyűlési képviselő a digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos. Szerinte minden területen a kitartó és kemény munka hoz eredményt függetlenül attól, hogy nőről vagy férfiről beszélünk.

Azt mondja, a nőknek sem kell mást tenni, mint jól dolgozni, ez lehet a siker egyetlen kulcsa. Emellett fontosnak tartja, hogy a nők is elismerést kapjanak. Azzal kapcsolatban azonban nem bocsátkozna jóslatokba, hogy két-három parlamenti cikluson belül Magyarországnak is női miniszterelnöke lehet-e.

Romanek Etelka Esztergom polgármestere nem tartja ugyan kizártnak ezt, de kiemelte, egy ország vezetése teljes embert kíván. A nőket azonban az egyéb társadalmi szerepekben való helytállás miatt is rendkívül nehéz feladat elé állíthatja egy ilyen szituáció.

– A döntések meghozatalával kapcsolatban rendkívül fontosnak tartom az egyensúlyt. A férfiak racionalitása, illetve a nők ösztönei és megérzései ugyanúgy szükségesek egy probléma megoldásához és a vezetéshez egyaránt – mondta Esztergom polgármestere – Magyarországon a politikában még inkább a férfiak dominálnak, de látszik egyfajta tendencia az arányok változására – tette hozzá. Elmondta, őt nem érte hátrány a női mivolta miatt, ezt a törvény tiltja is és ez így helyes.

– Korábban még nehezen fogadták el a női vezetőket, sőt még a fizetésük is kevesebb volt ugyanabban a pozícióban a nőknek, mint a férfitársaiknak, de úgy gondolom, hogy ez a helyzet mára megváltozott, ezt mutatja a nagypolitikai tendencia is. Ha pedig magamról kell nyilatkoznom: én egyáltalán nem érzem azt, hogy amiatt, hogy nő vagyok, hátrány érne – mondta Kókai Rita, Gyermely polgármestere.

Szerinte azonban a nagypolitikai tendencia nem ad okot bizakodásra, ami a hazai arányok javulását illeti. Úgy látja, Magyarországon még elsősorban a férfi politikusok vannak előtérben. Hozzátette, hogy ugyan azt szokták mondani, hogy a nők a gyengébb nem, ezzel szemben egyértelműen erős és harcias vonásokkal rendelkeznek.

Igaz ez Hillary Clintonra is, hiszen amikor a férje volt az egyesült államok elnöke, akkor is észrevehető volt, hogy ő nem egyszerűen csak támogatta a őt, hanem annál sokkal többet tett. A nők nagyon erősek és jól érvelnek a politikában, emellett fontos az is, hogy több érzelmet tudnak vinni a munkába, amelyre ebben az érzelmileg egyre inkább elszegényedő világban nagy szükség van.

– Tíz évvel ezelőtt egy olyan speciális helyzetbe kerültem, hogy el kellett döntenem, vállalom-e négygyermekes édesanyaként azt a megtisztelő feladatot, hogy elinduljak a polgármesterválasztáson. Társadalmi megbízatású vezető vagyok, tehát tiszteletdíjat kapok a munkám után és a napomat magam osztom be. Kezdetben ez úgy nézett ki, hogy délelőtt dolgoztam, délután a gyermekeimmel voltam és este megint csak visszatértem az íróasztalhoz. Előfordult, hogy éjjel kettő órakor is a munkahelyi kötelezettségeimnek tettem eleget és például pályázatokat írtam – mondta Szücs Attiláné, Dad polgármestere.

Szerinte a családi béke fenntartásában és a családtagok koordinálásában szerzett tapasztalatokat remekül lehet kamatoztatni munka fronton is. Nehezebb kivívni a tiszteletet, de onnantól már végleges a férfiak részéről a bizalom.

– Amikor polgármester lettem egyedüli nő voltam, hat férfitársam mellett a képviselő-testületben. Viszonylag hamar kivívtam a tiszteletüket, amit megfelelő szorgalmam és a település érdekében elvégzett munka eredményei alátámasztottak. Mára rajtam kívül három női tagja van a grémiumnak.

Dr. Horváth Klára, Bábolna első számú vezetője úgy véli, egy nőnek többet kell dolgoznia azért az elismerésért, amelyet az erősebbik nem tagjai könnyebben megszereznek.

– Egy nőben mindig nagyobb az empátia, jellemzően kitartóbb. Egy ügyet teljesen más szemszögből vizsgál meg és más szempontok alapján mérlegel – tette hozzá a méneséről országon ismert település irányítója.

Dr. Horváth Klára szerint az országban még hosszú éveknek kell eltelnie ahhoz, hogy a nők komolyabb szerepeket kapjanak és munkájukat kellőképpen meg tudják becsülni. Ez igaz mindkét oldalra. Tehát még a nők és a férfiak is „éretlenek” arra, hogy levetkőzzenek bizonyos sztereotípiákat. Egyebek mellett azt, hogy a nőnek a konyhában a helye, míg a férfi a döntéshozó és pénzkereső.

Ezek után nem véletlen, hogy a nők parlamenti arányát tekintve Magyarország tökutolsó az unióban. Pedig már többször szóba került, szükség lenne egyfajta női kvótára, ám ez csak a jelöltlistáknál valósult meg – más kérdés, hogy a „kötelezően” szerepeltetett hölgyeket még véletlenül sem a biztos befutó helyekre sorolják a pártok.

Főoldali kép forrása: ">giphy.com

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!