Közélet

2016.07.15. 14:36

Így tolták a mulatásit a tatabányai napközis táborban

Egyre több program közül válogathatnak a szülők, mi legyen gyermekeikkel a szünidőben. Bánhidán most kezd újjáéledni az, amit a városi napközis tábor már hosszú évek óta vall. Hitvallásuk közös: ne legyen kulcs a nyakba akasztva!

Wágner Zsanett

Hosszú évek után elevenítette fel újra jól bevált nyári programját a Puskin Művelődési Ház: a Bánhidai Gyerkőc egyhetes napközis tábort szervezett. A tervezés adott volt, hisz egy tábor megszervezésére ideális környezetet biztosít a kultúrintézmény nagy udvara; másrészt kiváló ötletnek bizonyult a városrész azon szülői számára, akik esetleg munkájuk vagy egyéb elfoglaltságuk miatt nem tudják hol elhelyezni gyermeküket erre az időre.

A főként általános iskolás korú gyermekeknek szóló programok igen kecsegtetőek, a skanzenben, a közeli lovardában és a Gyémánt Fürdőben is szép percek vártak és még várnak is rájuk. Az intézményben szöszmötölővel foglalatoskodhatnak az érdeklődők. Vankó Éva, a kulturális intézmény igazgatója egyben a tábor vezetője örömmel mesélte, mennyire jól érzik magukat az apróságok.

– A legfiatalabb gyermek mindössze öt éves, a legidősebb pedig tizenegy. Jó látni, a kezdeti izgalmaktól eltekintve, mennyien érdeklődnek a programok iránt – mondta a vezető, aki megsúgta nekünk, jövőre valószínűsíthetően két tábor indul majd – szerencsére olyan nagy rá az igény.

A gyermekek koordinálásában a művelődési ház alkalmazottai, valamint Vétek Györgyné, a Sárberki Általános Iskola pedagógusa és Tanyi Tímea végzős tanítóképzős hallgató segít. Ottjártunkkor kalácscsipegetéssel indult a nap. Ezt követően a közeli Csaszni Lovardába vezetett a táborlakók útja, ahol alig várták, hogy felülhessenek Álmos, Dalma, Pintyő és Vidám hátára. Mintegy tizenöt perc lovaglás jutott fejenként egy kisgyermekre, és látva, mennyire jól érzi magát mindenki és mennyire otthonosan mozog a nyeregben, nem is volt kérdés, ide még vissza kell jönni! A nap hátralevő részében jógázhattak a fiatalok, ahol azt is megtanulhatták, mit jelent a fa-állás és a jógaszivacs.

Kitolták a városi tábor idejét ahová a környező településekről is jönnek

Már a második év az idei, amikor a városi napközis tábort az Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola tornatermében, udvarán szervezik meg. Ez a tábor már hosszú évek óta kínál különböző elfoglaltságot a felügyelet nélkül maradt gyermekek számára a nyári időszakban. Az évek alatt a helyszín megváltozott, a programok viszont nem. Minden hét valamilyen téma köré csoportosul. Ez a hét a Ki mit tud? kategóriát kapta, amelynek végén minden apróság a számára kedves produkcióval állhat elő. Legyen szó fociról, néptáncról, rajzról vagy zenéről. Ezen kívül lesz még olimpiai hét, sporthét, honfoglalás hete, de a környezetvédelem is szerepet kap az itt eltöltött időszakban, végül pedig tanulmányi héttel zárnak. Pintér Péter táborvezető elmondta, a korábbi évekhez hasonlóan az idén is sok gyermekről gondoskodnak. Naponta körülbelül 100-110-en fordulnak meg. Az érdeklődők nemcsak Tatabányáról, hanem a környező településekről is jönnek. Például Vértesszőlősről és Környéről évek óta befizetnek állandó tagok. Az idén újdonság, hogy a tanítási szünet első napjától a szünidő utolsó napjáig nyitva van a tábor, vagyis annak sem kell aggódni, aki a nyári időszakban kulcsot akasztana gyermeke nyakába.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!