2016.07.10. 18:09
Ide küldheti táborozni a gyereket, ha nem éri be a lakótelepi játszótérrel
Jancsinak, Panninak, Sárinak is a szíve dobog, ha eljő a nyár, kisleány, kisfiú, nagy kamasz is ilyenkor táborba jár, már ami óta Kovács Eszti valami hasonlót énekelt az 50-es évek végén.
A nagy mozgásigényű, illetve ezen készségek fejlesztésére nyitott, játékos gyerekek számára jelenthetnek ideális nyaralási lehetőséget a sporttáborok, amelyek két változatából választhatunk. A WF Szabadidőpark által július 18-tól 3x1 hetes turnusban tartandó Sporttábor a 8-14 éves korosztálynak biztosít klasszikus bent lakásos, vagy napközis elhelyezést. A résztvevő a sportfoglalkozások egy hete alatt betekintést nyer az úszás, a tenisz, a strandfoci, a strandröplabda, a streetball, a tájékozódási futóverseny, és az íjászat rejtelmeibe, míg a fáradalmakat a sakk, a csocsó, a ping-pong, a strandolás, a számháború, vagy a tábortűz szabadidős tevékenységeiben pihenheti ki.
A 2002-2009 között született fiúk és lányok számára szervez a Komárom Városi Sportegyesület Nyári Focitábort július 4-től heti turnusokban, naponta 8.00-17.00 óra között, augusztus 19-én induló utolsó
időponttal. A Czibor Zoltán Városi Sporttelepen futó táborokban képzett szakemberek gondoskodnak a gyerekekről, hogy hasznosan töltsék el a nyári szünidő ezen hetét napi két edzéssel, sok labdás élménnyel betekintést nyerjenek a labdarúgásba, tapasztalattal és barátsággal gazdagodjanak.
A nyári napközis táborok másik nagy csoportját a kreatív kézügyességet
fejlesztők adják, amelyek közül a a KEM Népművészeti Egyesületé a szőnyi Petőfi Sándor Művelődési Házban és a Mag-ház Raklap Tábora már véget ért, de nem maradnak ilyen lehetőség nélkül a nyár további részében sem a gyerekek. Az alkotás élményén, és a játékos programokon keresztül az iskolás korúak társas, érzelmi önmegvalósítását segítő Kisművész Alkotótábor a monostori Mag-Házban július első hetével indult, de további három turnus várja az érdeklődőket ebbe a hónapban. Az agyag, papír, textil, gyapjú, fonal alapanyagokból alkotás mellett állatokkal, traktorokkal és a régészeti munkával is ismerkednek kirándulásaik során.
Változatos programokat, kreatív foglalkozásokat, képzőművészeti technikák elsajátítását (festés, grafika, modellezés, agyagozás), tánc és mozgásgyakorlatokat, valamint új élmény- és játék lehetőségeket ígér a Napközis tánc és képzőművészeti tábor Észak-Komáromban, a Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskola szervezésében július 25. és 29. között. A kertészkedés, sütés, (be)főzés praktikáin keresztül a tudatos és ötletes öngondoskodásba, életvezetésbe szeretné játékosan bevezetni Alíz és Szilvi néni az augusztus 8-cal kezdődő héten a Kert - Konyha – Kamra Tábor résztvevőit a Mag-háznál, akiknek a hagyományos nyaralás olyan elemeiről sem kell lemondaniuk, mint a strandolás, vagy a kirándulás.
Szintén a Mag-ház a házigazdája az augusztus 1–én startoló, nagycsoportosak váró Iskolai előkészítő, és a 6-8 éves kisiskolásoknak szervezett Tanulási képesség fejlesztő tábornak, ami augusztus 8-án nyitja kapuit. A táborok programjában agyfélteke integráló feladatok, szituációs mesefeldolgozás és önbizalom erősítő mesék, tanulási képesség fejlesztő torna, stresszoldó gyakorlatok, kézműves foglalkozások, néptánc, és kirándulás is szerepel.