2016.05.31. 10:52
Két cég érdemelte ki az Által-ér Szövetség elismerését
A több mint ötszáz éves naszályi vízimalom falai között tartotta fórumát a szervezet.
A Malomligetben, a település új látványossága és ékköve, a műemléki előírások teljes körű betartása mellett megújult, vízimalom adott otthont a szakmai összejövetelnek. A több mint két évtizede működő Által-ér Szövetség és tagjai abszolút jól érezhették magukat ebben a környezetben, ahol az ötszáz éves téglák a természet és a tájban élő ember kapcsolatát, valamint a fenntarthatóságot sugallták.
Michl József, a szervezet elnöke azt emelte ki, hogy újabb lépést tett a szövetség az alapító gondolat „irányába” az elmúlt évben is. Miszerint továbbra is napirenden tartja az Öreg-tó vízminőségének javítását, a vízi élőhelyek megóvását és a tatai, visszatérő források problémájának kezelését egyaránt. Emellett a szövetség vezetője azt is hangsúlyozta, létre jött egy konzorcium, amely Bajóton megállapodott abban, hogy a Gerecse Natúrpark látogató központját Péliföldszentkereszten valósítják meg, és ez lesz a Gerecse kapuja. Az elnök szavait Musitz László szakmai igazgató egészítette ki. Beszámolt a szövetség eredményes tevékenységéről, a sok-sok együttműködő partner támogatásáról, továbbá a szervezet idei költségvetéséről.
Bencsik János, országgyűlési képviselő egyebek mellett megjegyezte, a természeti környezetet olyan állapotba kell hozni, hogy az élhető legyen. Az Által-ér Szövetség ezen fáradozik, illetve még azon, hogy eleink „környezetünkön” elkövetett hibáit kijavítsa, helyre hozza. A pénzügyi forrásokról szólva, az ismert politikus elmondta, ha a nagykapun nem lehet célba érni, akkor meg kell próbálni a kiskapun vagy akár a fal repedésein át elérni a célt. Sokszor reménytelennek tűnő dolgok is megvalósíthatók, ha tudjuk mi a különbség az elérkezett az idő és az eltelt idő között...
A közgyűlés elismerések átadásával zárult. Az idén két gazdasági társaság érdemelte ki az Által-ér Völgy Természeti és Kulturális Örökségéért Díjat. Az egyik a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. volt, amely egyebek mellett a környezettudatos termelésért kapott „jutalmat”, míg a másik díjazott a Happy Bike Kft. lett kerékpárút fejlesztési tevékenységéért.