Közélet

2016.05.18. 08:22

Kastélysors

Vallomással kell kezdenem. Én bizony gyerekkoromban ott laktam az Esterházy-kastélyban, méghozzá abban a toronyszobában, amelyben kiállítás tekintethető meg azokon a jeles napokon, amikor a nagyközönség számára megnyitják az épületet.

Szőts István

Az első emeleten és alatta a földszinten is orvos lakást alakítottak ki annak idején, így édesapám jóvoltából kisiskolás koromig ott lakott a család. Gyönyörű kilátással a tóra és arra a füves területre, ahol a hónap végén majd a Patara katonai tartanak bemutatót.

Aki az elmúlt években járt a kastélyban az sajnos csak nagyon keveset láthatott, abból, ahogyan eredetileg kinézett az épület, főleg belülről. Ennek fő oka, hogy 1945. március 19-e után a kastély berendezését a szovjet csapatok tönkretették, a megmaradt bútorokat a lakosság hordta el. Ami megmaradt azt a későbbiekben néhány túl lelkes párttitkár tetette tönkre, mikor a bűnös - értsd arisztokrata -  múlt jegyeit kívánta eltüntetni. Ennek esett áldozatul több gyönyörű kályha és márvány kandalló. 1999-től a pszichiátria kiköltöztetése után a kastély üresen áll és csak nagy ritkán ad helyet különféle rendezvényeknek, főleg kiállításoknak. Felhasználásra többféle terv született az utóbbi évtizedekben, de ezek eddig nem jutottak el a megvalósulásig. Ami óhatatlanul ahhoz vezetett, hogy a kastély egyre csak pusztult. Az elmúlt hónapokban - talán a tél áldásos tevékenységének köszönhetően - a tóparti sétány felüli kerítés is kidőlt. Nem nyújt szép látványt annyi szent.

Ezért is tölt el mindenkit örömmel az, amit az utóbbi napokban láthat a környéken. Munkások érkeztek és felállványozták a mellékszárnyat és ha minden igaz hamarosan elindulhat a felújítás. Csak bízni lehet benne, hogy a belső berendezést is sikerül a korabeli fotók és leírások alapján eredeti szépségében visszaállítani és akkor valóban méltó helyszíne lesz különféle rendezvényeknek kiállításoknak.

Címkék#Tata

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!