Jegyzet: Meg lehet gyógyulni!

Nem válogat. Legyen az illető odafent, vagy a társadalom legalsó rétegének képviselője.



Diagnosztizálása óta harcol ellene a tudomány és az ember. Az orvos, a biológus, a vegyész és küzd ellene maga az érintett, annak családja is. A legtöbb embertárs vagy kívülálló sajnálkozik, szörnyülködik, nem igazán vesz tudomást a betegségtől. Mintha félne attól, hogy elkapja. Félne attól, hogy egyszer majd saját bőrén érezheti mindazt, amin a szomszéd, egy ismerős vagy jóbarát megy keresztül. Jobb nem is tudomást venni a bajokról. Fertőznek.

Pedig a rákbeteg is ember. Sőt! Igazán bátor ember, mert a nagy fájdalmak ellenére is ugyanúgy éli, megéli mindennapjait, mint ép társai. Nincs felmentése. Főz, mos, takarít, bevásárol. Dolgozni jár, gyermeket nevel. Autót szerel, heggeszt, barkácsol. Iskolába jár, játszik. Olvas, szeret filmet nézni, színházba jár és szívesen utazik. A kultúra oltárán szívesen áldoz. Érdeklik a kiállítások, gyakran jár koncertre, hangversenyre. Sportol. Nem veti meg a cigarettát. Olykor jól a pohár fenekére néz. Kutyája, macskája van.

Szentül hiszem, odafigyeléssel sok minden megelőzhető. Nem kell megvárni, amikor már nagyon fáj. Annyira, hogy mozdulni is alig tudunk. Nem kell megvárni a sokadik rosszullétet. Mielőbb menjünk orvoshoz. És ami nagyon jellemző a ma emberére: nem kell feltétel nélkül elfogadni az internet tanácsait! A ránk zúdult információ dömpingben mindenkiben erősödik az érzet, hogy otthon is rálel a gyógyuláshoz vezető útra. Nem lehet mindenki Doctor House. Azért vannak az orvosok. Szakemberek.

Jó, tudom... körülményes, időigényes, fájdalmas és hosszadalmas kezelésekre járni. De gondoljunk bele: cipőt sem a közeli szatócsboltban vásárolunk. Csak mert az kényelmesebb...