Farkas Bertalan: csodálatos érzés az űrből megpillantani Magyarországot

Az évforduló tiszteletére a könyvben leírtakról és a világűrrel kapcsolatos élményeiről mesélt a közönségnek.

Hatalmas volt az érdeklődés Farkas Bertalan előadása iránt, a könyvtár zsúfolásig megtelt látogatókkal. A rengeteg fiatal érkezését a vadászpilóta úgy értékelte, hogy lehet, már közöttük van a második magyar űrhajós. Neki sem volt sokáig kapcsolata a világűrrel. 

- 1949-ben születettem és semmilyen kapcsolatom nem volt a világűrrel – kezdte el életének, pályájának történetét Farkas Bertalan. A levegővel volt kapcsolatom, mert a Budapest-Moszkva járat ott ment el felettünk. Azt gondoltam az általános iskolás fejemmel, hogy milyen fantasztikus dolog lehet pilótának lenni. Ezzel a kapcsolatom a levegővel be is fejeződött. Utána jött az első mesterséges hold Szovjetunióból, majd Gagarin. Eljött az első, aztán a második űrrepülés is és kezdtük elhinni, hogy ez nem vicc, ez létezik és komoly. Akkor még úgy gondoltam, hogy mérnök vagy futballista leszek. Édesanyám azt mondta, hogy édes kisfiam, a foci veszélyes, hagyd a futballt. Azt válaszoltam, hogy, ha hagyom a futballt, akkor pilóta leszek. Nem nyugtattam meg – mesélte viccelődve.
      
A repülést a nyíregyházi sportreptéren szerette meg és itt határozta el, hogy a jövőben is ezzel szeretne foglalkozni.

- Miután vadászpilóta lettem, a szovjet kormány úgy döntött 1976-ban, hogy nem csak fedélzeti műszekeret visznek fel a világűrbe, hanem vadászpilóták közül keresnek önkéntes jelentkezőket. A feleségem azt mondta, felejtsem el az űrben repkedést, van egy kislányunk, fel kell nevelnem. Kilencvenöten  jelentkeztük Magyarországról. Folyamatosan rostáltak bennünket. Az űrutazást komoly orvosi vizsgálatok előzik meg. Ezek nem szimpla vizsgálatok, ezek inkább tortúrák. Fizikai és pszichés megterhelést is jelentettek sokszor.

- Kemény dolgokon mentünk át. Nem volt olyan testrészünk, belső szervünk, amit ne néztek volna meg. Volt egy olyan időszak, amikor azt mondtam, hogy köszönöm szépen, én nem szeretnék űrhajós lenni. Rábeszéltek, várjam meg az utolsó orvosi vizsgálatot, utána eldönthetem  mit szeretnék.

A következőkben az űrhajós mesélt néhány próbáról, amit ki kellett állnia.

- A centrifuga egy nagyon aranyos kis szerkezet. A lényege az, hogy túlterhelést hoznak létre. Egy fülkébe befektetik az űrhajóst, itt harminc másodpercig kellett 8G-t elviselni. Ez azt jelenti, hogy 560 kilogrammal nehezedtem bele az ülésbe. Van, hogy elveszted az eszméleted, de akkor ott dolgozni kell, értékelni a dolgokat, amiket feléd küldenek. Ott már nem tudsz beszélni.  A másik nagyon érdekes szerkezet, a Hilov-hinta. Ez a hinta nem köríven mozog, hanem mindig vízszintesen. Ez, az emberi szervezet számára nem egy elfogadható dolog. Ezen kívül ez a hinta közben még forog és billeg is. Ilyeneken kellett nekünk nagyon sokat gyakorolni.

 Az űrrepülés előtt másfél évvel tudta, hogy ő fog repülni. Azt mondta, az a másfél év az egyik legnehezebb időszak volt az életében.

- Talán a legérdekesebb számomra a túlélési gyakorlatok voltak. Olyan helyzetet állítottak nekünk elő, mintha visszajönnénk a világűrből, de épp Szibériában, az óceánon vagy épp a sivatagban szállunk le, egy előre nem látható szituációban. Ezeken a gyakorlatokon senki nem segít, csak figyelnek. A tengeri túlélési gyakorlat volt az egész felkészítés során számomra a legnehezebb. A tenger hullámzását egyszerűen nem lehet értelmezni se frekvencia szempontjából, se amplitúdó szempontjából. Tehát ott megbolondul az ember szervezete. A végén a kabinunkból be kellett ugranunk a tengerbe, alattunk úszkáltak a búvárok. Nem segítettek, de túléltük. Fantasztikus élmény volt. Azt beszéltük, hogy, ha egy ilyen próbát kiálltunk a Földön, akkor nem lesz semmi bajunk a súlytalanságban.   
                                                                                                                                                                                                                                                                                                           Farkas Bertalan 1978-ban kezdte meg az űrhajóst kiképzést, majd 1980-ban a Szojuz-36 űrhajó fedélzetén indult el a világűrbe. Nyolc napot töltött ott.
- Fent az űrben érdekes dolog például az evés és az alvás. Ott nincs fönt, lent, jobbra, balra, mert teljesen felesleges ezeket a dolgokat értelmezni. Én és egyik társam a falon aludtunk, de volt, aki a plafonon. Hálózsákokba bújtunk ilyenkor, amiket gumiszalaggal kellett rögzíteni az űrállomás falához vagy a mennyezethez, mert célszerű volt ott ébredni, ahol elaludtunk.

- Az egyik legcsodálatosabb érzés volt, amikor világűrből megpillantottam Magyarországot. Első magyarként integetni az országnak a súlytalanságból, elképesztő érzés – fejezte be gondolatait Farkas Bertalan.