Közélet

2015.10.11. 14:45

Vértessomló szépen megelőzte a Nyugatot

Bár az ENSZ 1991-ben nyilvánította október elsejét az Idősek Világnapjának, a Vöröskereszt vértessomlói alapszervezete már a hatvanas években megteremtette a szépkorúak októberi köszöntésének hagyományát.

kemma.hu

A sok-sok évtizedes múltra visszatekintő ünnepségre minden esztendőben a 64 évnél idősebbeket invitálják, akik idén az általános iskolában folyó felújítási munkálatok miatt a Művelődési Házban gyülekeztek, s egyetlen szék sem maradt üresen. Richter Józsefné, a szervezet titkára tehát ezúttal sem panaszkodhatott a résztvevők létszámára, hiszen a kétszázhetvenhárom 64 éven felüli meghívottból szép számmal érkeztek a rendezvényre, ahol a falu apraja-nagyja színpadra lépett: a vendégeket majd 2 órás műsor fogadta az általános iskolások, zeneiskolás diákok, a nemzetiségi táncegyesület csoportjai, a moderntáncosok és a dalárda ajándékaként.

A főszervezőtől a rendezvény során az is elhangzott, hogy a vértessomlói szép korúak közül 53-an töltötték be nyolcvanadik évüket, közülük 36-an a hölgyek. Tíz azok száma, akik már a 90. születésnapjukat is megünnepelték, s a nevek között csupán egyetlen férfié, Krüpl Józsefé szerepel, aki 93 esztendős.

Őrzők, vigyázzatok a strázsán, az Élet él és élni akar – Ady Endre soraival köszöntötte a jelenlévőket Dr. Hidas János háziorvos, aki a tavalyi rendezvényen nem lehetett jelen, ezért most külön örömét fejezte ki, hogy személyesen is együtt ünnepelhet azokkal az idős emberekkel, akiknek meg kell őrizni a szeretetét, s akiket meg kell becsülni. De meg kell őriznünk még valamit együtt: a családunkat, gyermekeinket, unokáinkat, s ezzel együtt ősi kultúránkat, nyelvünket. S a kis családjainkkal együtt őrizzük a nagyobbat is, amelyet úgy hívnak, hogy Vértessomló, hiszen elődeink lelkülete is bennünk él – fogalmazott, s valamennyi jelenlévő számára azt kívánta, hogy még nagyon sokáig lehessenek együtt így őrzőkként. 
Igó István polgármester szintén a tavalyi ünnepségre utalva sajnálatát fejezte ki, amiért többen már nem lehetnek jelen, s azt kívánta, hogy évről-évre gyarapodjon a faluban a jó egészségnek örvendő szép korúak száma. A polgármester a műsort adó csoportok számára is köszönetet mondott, hiszen – mint fogalmazott – az elmúlt hetek nagy rendezvényein is közreműködtek, emelték azok színvonalát, s nagy-nagy szeretettel készültek a mostani ünnepségre is, amely ő általuk vált igazán széppé, szívhez szólóvá.

Igó István a falut érintő aktualitásokról, s arról, hogy a rendezvény miért nem a megszokott helyszínen várta az ünnepelteket, a következőket mondta el: az önkormányzat közel 150 millió Ft-ot nyert el energetikai pályázaton, a forrás segítségével teljesen megújul az iskola a tornateremmel együtt, a Nyugdíjas Székház, a Teleház, Posta és szolgálati lakás épülete, valamint a Polgármesteri Hivatal. Ez utóbbi és a Nyugdíjas Székház új tető héjszerkezetet is kap. A polgármester gondolatait azzal a kívánsággal zárta, hogy egészségben, boldogságban találkozzanak jövőre, majd azután és azután legalább ugyanilyen létszámban, s azokkal kiegészülve, akik közben a szép korúakhoz idősödnek.   

A rendezvény részeként hagyományosan a község legidősebb lakóit külön is köszöntötték: a 95 esztendős Igari Béláné és 93 éves Krüpl József sajnos nem lehetett ott az ünnepségen, a jelenlévők közül a 91 éves Dodonka Lászlóné és a 87 esztendős Krüpl György bizonyult a legidősebbnek.
Vértessomlón azt is szép hagyomány, hogy az ízletes vacsora előtt a hangulatos estét közös tánc nyitja meg. A nyitótánc természetesen idén sem maradt el, így a borongós ősz szép ünnepének legszebb perceiben együtt perdült az unoka a nagyszülővel, fiatal a szép korúval…

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!