Közélet

2015.10.30. 14:42

Kétszázmilliót kapott Komárom, mert nem volt hitele

Komárom önkormányzata a maximálisan elnyerhető összeget, kétszázmillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a kormánytól az adósságátvállalásban nem részesült települések támogatási keretéből - mondta el Czunyiné Bertalan Judit, a térség fideszes országgyűlési képviselője pénteken a településen, sajtótájékoztatón.

MTI

A képviselő hozzátette, Komárom 2013-ra komoly megszorítások árán törlesztette adósságait, így a városnak nem volt szüksége adósságkonszolidációra. "A most megítélt támogatás a felelős gazdálkodás elismerésének tekinthető" - fogalmazott.

Molnár Attila (Fidesz-KDNP) polgármester emlékeztetett arra, hogy a Nokia "gyengélkedése", majd kivonulása után a helyi adóbevételek jelentősen csökkentek. A 2008-ban befolyt ötmilliárd forint 2014-re 1,6 milliárdra apadt, ötmilliárd forintos főösszegű költségvetés mellett.

A város vezetője hozzátette, a támogatást 2016-ban használják fel belterületi utak, járdák, csapadékvíz-elvezetési rendszerek építésére. Az összegből továbbá szigetelnek egy óvodát és egy fogorvosi rendelőt alakítanak ki.

A polgármester az MTI kérdésére elmondta, az országban Komárom mellett Hajdúszoboszló kapott maximális összegű, 200 millió forintos támogatást.

Címkék#Komárom
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!