Dr. Vései Árpád gyakorlati szakemberből lett vezető

Ma nyugdíjasként a tudományos élet felé fordult, de a gyakorlati mezőgazdaságtól sem szakadt el, erre legszebb példa az otthoni gyönyörű veteményes kert.



-  Családi indíttatásból lett mezőgazdász?

-   Mondhatni igen. Falusi gyerek voltam, Pápa mellett nőttem fel, szüleim földműveléssel is foglalkoztak. Így szinte magától értetődő volt, hogy a gimnázium után a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre mentem. Itt szereztem meg a diplomát 1963-ban, s utána egyből dolgozni kezdtem.

-   Érdekes  időszak lehetett ez egy fiatal agrármérnöknek…

-   Régen volt, de pontosan emlékszem rá, hogy akkoriban ért véget a mezőgazdaság szinte teljes átalakítása. Befejeződött a téeszszervezés, lényegében minden faluban megalakult a szövetkezet. A nagyobb településeken, pedig létre jöttek az állami gazdaságok. Én először az ugodi téeszbe mentem, majd nem sokkal később kerültem a megyébe, pontosabban a tarjáni termelőszövetkezetbe. Végigjártam a szamárlétra majd minden fokozatát, voltam agronómus, főállattenyésztő és első számú vezető is. Szóval a gyakorlatban sajátítottam el a szakmát, nagyon sok emberrel dolgoztam együtt, akiktől – legyen az egyszerű tehenész, vagy traktoros – rengeteget tanultam.  Szerettem ezt az időszakot, jól éreztem magam az emberek között. De amikor 1968-ban Tatára költöztünk, megkerestek a járási tanácstól és kérték, hogy most már az irányításban hasznosítsam ismereteimet. Innen kerültem aztán 1976-ban a megyei tanácsra, ahol mezőgazdasági osztályvezető voltam tizenöt éven át egészen 1990-ig.

-  Ezt az időszakot szokás a mezőgazdaság aranykorának nevezni, hogyan emlékszik vissza minderre?

-  Valóban ez volt az aranykor és ezt nem a nosztalgia, hanem a tények mondatják velem. Ekkor jöttek létre a termelési rendszerek, Bábolna élén Burgert Róbert állt, aki karizmatikus vezetőként és persze magas rangú politikusként sok mindent elért, amiről addig álmodni sem lehetett. Gondoljunk csak bele, amerikai traktorok is dolgoztak a bábolnai földeken, meghonosították a szintén az USA-ból származó monokultúrás kukoricatermesztést, vagy a nagyüzemi baromfitartást. Megalakult az IKR is, amely az egész országban integrálta nem csak a növénytermesztést, de a műtrágya és vetőmag előállítást és persze a gépkereskedelmet. Aztán itt volt Gyermely, ahol a baromfiágazat megtermelte a tojást, földjeiken előállították a gabonát, malmot építettek, ezzel helyben hozták létre a tésztagyártás alapjait, amit továbbfejlesztve országos hírűek lettek. De emlékezzünk a tardosi és környei nyúlvertikumra, a kocsi tehenészetre, a komáromi burgonyatermesztési rendszerre, hogy csak a legismertebbeket említsem. Termelési rekordok dőltek meg, nem volt ritka a tíz tonnás kukoricatermés sem.  Óriási mértékben nőtt az állatlétszám, amelynek nyomait sem lehet  ma már találni néhány faluban.

- Aztán eljött 1990, a rendszerváltás éve, ami az Ön pályafutásában is váltást jelentett.

-  Igen, így volt. Ebben az évben alakultak meg a kamarák, mint szakmai-érdekképviseleti szervek, és én a megyei agrárkamara ügyvezetője lettem, ahol tíz évet dolgoztam és 2000-ben innen mentem nyugdíjba.

- Ezek szerint vezetőként élte végig a mezőgazdaság szinte teljes átalakítását. Hogyan látja most ezt az időszakot.

- Ma is azt gondolom, hogy nem kellő átgondoltsággal ment végbe az átalakulás. Hozzá kell tennem, hogy az már a 80-as évek közepén látszott, hogy valamit változtatni kell, mert nem volt tartható az állandó növekedés, az olyan területek felszántása, például a Bakonyalján, amely több kárt hozott mint hasznot. Szóval ésszerűbb gazdálkodásra kellett váltani. De nem egészen úgy ahogy mindez megtörtént. Sok érték elveszett, csak azért mert a politika a kisüzemet, a magángazdaságot erőltette. Most utólag meg lehet nézni, hogy azok maradtak talpon – Gyermely, Kocs, Komárom – ahol az emberek és persze a vezetők nem hagyták, hogy mindent széthordjanak. De persze el kell ismerni azt is, hogy működnek sikeres magángazdaságok is, főleg ott ahol kellő szakértelem párosul a földtulajdonnal.

- Hogyan él ma, mivel tölti az idejét?

- Tizenöt éve nyugdíjba mentem, de a szakmától nem szakadtam el. Még 1985-ben doktori címet szereztem, s azóta is felkérnek rendszeresen könyveket, vagy  uniós pályázatokat lektorálni. Büszke vagyok rá, hogy a Magyar Tudományos Akadémia által kiadott „Ember-természet-gazdaság-környezet”címmel kiadott - Komárom-Esztergom megyéről szóló -  könyvben a mezőgazdaságról szóló fejezetet én írtam, amiben az agrártermelés és a természeti erőforrások kapcsolatáról van szó.  2013-ban a gödöllői egyetemen aranydiplomát is kaptam.

- Nem beszéltünk még a családról, hobbiról.

- Feleségemmel ötven éve élünk boldog házasságban, a napokban lesz az aranylakodalmunk. Két gyermekünk és négy unokánk van, akik közül a legkisebb még csak két éves, természetesen most ő a kedvenc. A tudományos munka mellett szeretek rejtvényt fejteni és a kertben dolgozni. Ha megnézi a mintegy 400 négyzetméteres veteményest, azt hiszem nincs mit szégyenkeznem. Feleségemmel igyekszünk környezetbarát módon gazdálkodni, összegyűjtjük az esővizet, azzal öntözünk, komposztáljuk a hulladékokat, azzal trágyázunk. És közben gyönyörködünk a virágokban és mindenben, amit megtermelünk.