Közélet

2015.05.29. 08:08

Nincs az a pénz, amiért elmenne itthonról a YouTube-sztár mentősofőr

Több mint hárommillióan kattintottak a budapesti mentősofőr híressé vált videójára, amelyben jó néhány percet lefarag az autó menetidejéből, hiszen tudja: munkájában minden egyes pillanat számít. Mára mindenki ismeri Csordás Tibort, azt viszont kevesen tudják, hogy a 39 éves mentősofőr vájárként kezdte pályafutását az Oroszlányi Szénbányáknál.

Wágner Zsanett

– Gyerekkori álma vált valóra, vagy rögös út vezetett az Országos Mentőszolgálathoz?
– Elég rögös és hosszú. Csaknem két éven keresztül az Oroszlányi Szénbányáknál voltam vájár. Ez volt az első munkahelyem. Világéletemben pesti gyerek voltam, mégis vidéken dolgoztam. Nem volt mit tenni – a mindennapos utazás nagyon kimerített volna –, a munkahelyhez közel béreltem lakást. De nagyon hiányzott a fővárosra jellemző pezsgés...

– Visszaköltözött?
– Igen. Jött a katonai szolgálat, majd kisebb cégeknél sofőrködtem. Átmenetileg jó volt. Aztán egyik barátom taxizott, és ekkor jött az ötlet, hogy kipróbálom. 1995-től taxiztam. Szerettem, ott szereztem vezetői rutint. Ezeknek az éveknek köszönhető, hogy ritkán kérek segítséget, útbaigazítást. Budapesten azért más az élet. A kis fizetésből nem tudtam volna eltartani feleséget és három gyermekemet. Így buszsofőrnek jelentkeztem a Budapesti Közlekedési Vállalathoz, párhuzamosan pedig a mentőkhöz. Akkor ott létszámstop volt. Pár héttel később a két vállalat egy napon jelzett vissza. Megvitattuk a feleségemmel és döntöttünk: az Országos Mentőszolgálathoz nincs mindennap felvétel. Harmincnégy ember közül engem választottak. Azért ezt a lehetőséget nem hagyhattam elveszni. Meg amúgy is, mindig érdekelt, hogy egy balesetnél mi történik, ha bezáródik a mentőautó ajtaja.

– És mi történik? Kapott választ?
– Hogyne. Lassan tíz éve mentőzöm. Azt gondolom, az egész mentőstársadalom nevében nyilatkozom: szeretem ezt a munkát és megőrülnék, ha nem mentőzhetnék. Minden árnyoldalával együtt igaz ez. Tudjuk, hogy ezt a munkát csak olyanok végzik, akik fel tudják dolgozni a traumát. Én is. De az idő elteltével megtanul, hogy is mondjam, közömbös lenni az ember. De a mai napig összeszorul a szívem ha sérült gyereket látok, mentek.

– Mi volt a célja az internetrre feltöltött videókkal?
– Eleinte magamnak készítettem őket azért, hogy ha velem történik valami, legyen „tanú”. Mint a repülőgépeknél a fekete doboz. Sok ismerősöm  megnézte, és ösztönöztek, hát feltettem. Sokan kíváncsiak voltak, 10-20 ezren megnézték a videókat. Persze a betegek, sérültek védelme érdekében a videókból mindig kivágom az utolsó perceket, másodperceket, hogy még az se derüljön ki, pontosan hová mentünk. Akkor fordult komolyabbra a dolog, amikor megkeresett egy autósiskola és kérte, hadd vetítse le tanulóvezetőknek. Ha csak egy fiatal sofőr van, aki az én példámból tanul, már megérte.

– Az internet határtalan. Ha jól tudom, Amerikában is felfigyeltek a felvételekre, sőt ezekkel kapcsolatban kapott is állásajánlatot külföldről.
– Egy évvel ezelőtt kaptak nagyobb nyilvánosságot a felvételek. Németországból állást ajánlottak. De nincs az a pénz, hogy itt hagyjam a hazám és a magyar mentősöket.

– A hirtelen jött népszerűséget vagy a mindennapos balesetek okozta traumát nehezebb feldolgozni?
– Most már az előbbit. Elég elfoglalt vagyok, mert a pesthidegkúti állomás fennállásának ötödik évét ünnepli szombaton, és a programszervezésből elég jelentősen kiveszem a részem. Ezen kívül elég sok interjút adok mostanság.

Pilisvörösvár Budapestről csak 9 percre van?

Úgy tudjuk, hogy 140 videó van fent az interneten Csordás Tibor útjairól. A legtöbben arra a tavaly nyáron készült felvételre kattintottak, amelyen Pesthidegkútról indul el a szirénázó mentőautó. A csaknem hat perces felvétel is arról tanúskodik, hogy az autó és sofőrje mennyire rutinosan szlalomozik a főváros aszfaltján. De az az útvonal is nagyon népszerű, amikor Budapestről 26 kilométerrel arrébb, Pilisvörösvárra riasztották egy elütött biciklishez. Csordás Tibor beült az autóba és mindössze 9 perc leforgása alatt ott termett...

-->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!