2015.05.07. 09:07
Csaknem megduplázódott a veszélyeztetettek száma
Gyermekekkel, a védelmükkel foglalkozó szakemberek találkoztak Oroszlányban, hogy megvitassák a Szociális Szolgálat tavalyi gyermekvédelmi munkáját, valamint tájékozódjanak az idei változásokról.
Az alapellátásban 254 gyerekről gondoskodtak 2014-ben. Védelemben 126-an, ideiglenesen elhelyezésben hárman, nevelésbe vételben 53-an, utógondozásban szintén hárman vettek részt.
A kezelt problémák jó részét az anyagi, megélhetési gondok jelentik, de a magatartászavar, a szülők és a család életvitele, a szülő gyermekkel szembeni hanyagsága, illetve a szenvedélybetegségek is meghatározó okok.
Deák Sándorné kiemelte a jelzőrendszer hatékonyságát, elsősorban az iskolák felől érkező információk jelentőségét. A kapcsolat annak ellenére viszonylag jól működik, hogy a gyermekvédelmi felelős álláshelyét megszüntették az oktatási intézményekben.
Tavaly 22 gyermek követett el valamilyen szabálysértést, 21-en pedig bűncselekményt. Az illetékesek 2014-ben 41 esetben regisztráltak a családon belüli erőszakot, bántalmazást. A megállapítások szerint a problémák elsősorban a szülők közötti konfliktusokra vezethetők vissza, amelyeknek szem és fültanúja gyakran maga a gyermek is.
A szolgálat prevenciós, segítő tevékenységéről szólva a szakember megemlítette, egyebek mellett, a nyári étkeztetést, a tartós élelmiszer gyűjtést, a ruhabörzéket, a faosztást, az ifjúsági-gyermekklubot, a fejlesztő foglalkozásokat, a nyári táborokat és a játszóházak rendszerét.