Közélet

2015.05.31. 08:32

Bezártak a nyitott kapuk

Vetélkedővel, ügyességi játékokkal és a korábbi pályázatok eredményhirdetésével ért véget a Nyitott kapuk rendezvénysorozat a szabadtéri bányászati múzeumban.

Veizer T.

A város óvodásait kilenc szolgáltató és intézmény várta a Szabadtéri Bányászati Múzeum és Ipari Skanzen területén pénteken délelőtt: ekkor vetélkedővel, eredményhirdetéssel fejeződött be a 17. Nyitott kapuk rendezvénysorozat. A zárónapon a vízmű, a T-SZOL, az erőmű, a posta, a népegészségügyi szolgálat, a megyei könyvtár, a Tatabányai Múzeum, valamint a Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Zrt. állomásán várták a kicsiket a különböző feladatok, délután pedig az iskolások rohamozták meg a skanzent, amikor újabb szolgáltatók tették próbára a fiatalok ügyességét és tudását.

A versenyzőknek könnyű dolguk volt, mert egy hónap alatt többször is alkalmuk volt megismerkedni az adott szolgáltatók, valamint a környezet- és természetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek tevékenységével a Nyitott Kapuk nyitórendezvényén, a Vértes Agorájában.

A kiállítások és bemutatkozó tájékoztatók kellő alapot nyújtottak az érdeklődő gyerekeknek e szervezetek kínálatáról, munkájukról, a hulladékhasznosítás rejtelmeiről: ezeket később tovább mélyíthették a személyes látogatásokon a szolgáltatóknál tett látogatásokon, ahol nem csak „nyitott kapukkal", hanem sok új, hasznosítható gyakorlati ismerettel várták őket. Ezeket az információkat is tartalmazták azok „százszavas" bemutatkozók, a feladatlapok, totók, kérdőívek, amelyeket a zárónapon vehettek kézbe a négytagú csapatok. Ugyancsak ekkor hirdették ki az Együtt, értetek alkotói pályázat eredményeit: a legszebb, legkarakteresebb alkotásokat a skanzen központi épületében ki is állították.

Oláh András, a tatabányai önkormányzat munkatársa úgy vélte: az idei, 17 Nyitott kapuk rendezvénysorozat iránt is a korábbiakhoz hasonlóan nagy volt az érdeklődés. A szolgáltatók és a civil szerveztek is kihasználták a lehetőséget, hogy bepillantást engedjenek tevékenységükbe és segítsék a gyerekeket a környezettudatos szemlélet megerősítésében, ismereteik bővítésében. A versenyen résztvevő gyerekek valamennyien ajándékokkal távozhattak a nap végén a skanzenből: a pályázatok nyertesei pedig értékes díjakkal mehettek haza.  

Címkék#Tatabánya

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!