2015.04.09. 14:35
Nem csitulnak az indulatok az esztergomi sírgyalázás ügye körül
Újabb fejezetéhez érkezett a sokak felháborodását, megbotránkozását kiváltó esztergomi kegyeletsértési ügy. Szerdán a belvárosi temetőben demonstráltak a 2010-ben jobblétre szenderült, ám végső nyughelyétől megfosztott Párdányi Rudolfné fiával, családjával szolidaritást vállalók.
A korábbi ügyvezető lapunknak adott nyilatkozatában „emberhez méltatlannak, kegyeletsértőnek és undorítónak” nevezte a cselekedetet, amiről – miként állította – nem volt tudomása. A tegnapi demonstráció résztvevői a fenti jelzőkkel egyetértettek, ám a gaztett felelőseként magát Laczó Imrét nevezték meg. Az első szónok, Stámusz Andrea ennél ugyan lényegesen óvatosabban fogalmazott, de azt egyértelművé tette, hogy a rendőrség álláspontjával, azaz a büntethetőség deklarált elévülésével, valamint annak következményével, a tétlenséggel nem tud azonosulni. A jobbikos önkormányzati képviselő úgy vélekedett, „a bűnösöket néven kell nevezni”.
– Az itt élő embereknek jogos elvárása a helyi nyomozóhatóságtól, hogy keresse meg az elkövetőket, akkor is, ha elévült a bűncselekmény. A társadalomnak meg kell adni a lehetőséget, hogy megismerje a bűnösöket, akiket aztán megbélyegez és kivet magából – fogalmazott a politikus.
Stámusz Andrea hozzátette: pártja kezdeményezni fogja az Országgyűlésben az ilyen jellegű jogszabályi változtatást. A Párdányi családdal együttérzők „a legnagyobb disznóságnak” azt találták, hogy a volt ügyvezető feleségével az önkormányzati tulajdonú Esztergomi Kegyeleti Kft.-vel konkuráló temetkezési vállalkozást működtet – korábbi munkahelyétől néhány méterre, az út túloldalán.
A civilek szerint az eset felháborító, de nem egyedi
A MI, Esztergomiak elnevezésű civil szervezet nevében Kovács Géza szólalt fel.– Sok-sok esztergomival együtt tudtuk, hogy egy sötét korszak leggátlástalanabb visszaélései a városi temetkezés körül voltak. Szerintünk Párdányi Rudolfné ellopott koporsója csak egy ügy a sok közül. Ezt a bűncselekményt pedig csak bűnszövetkezetben lehetett elkövetni. A halottaink tisztelete nem játék, hanem soha el nem évülő fájdalom – jelentette ki az elnök. Kovács Géza meglátása szerint Laczó Imre „vádaskodik, másokra mutogat”, miközben ő az első számú felelős.
– Sok-sok esztergomival együtt tudtuk, hogy egy sötét korszak leggátlástalanabb visszaélései a városi temetkezés körül voltak. Szerintünk Párdányi Rudolfné ellopott koporsója csak egy ügy a sok közül. Ezt a bűncselekményt pedig csak bűnszövetkezetben lehetett elkövetni. A halottaink tisztelete nem játék, hanem soha el nem évülő fájdalom – jelentette ki az elnök. Kovács Géza meglátása szerint Laczó Imre „vádaskodik, másokra mutogat”, miközben ő az első számú felelős. -->