Közélet

2015.04.07. 08:37

Ha már bányászatunk nincs, legalább bányászmúzeumunk legyen

A megyei önkormányzat áldását adta az oroszlányi Bányászati Múzeum fejlesztésére.

kemma.hu

Támogatandónak minősítette a megyei önkormányzat a 2014-2020-as uniós pályázati ciklusra az oroszlányi Bányászati Múzeum fejlesztését, és előzetesen felkérték az önkormányzatot, hogy a várhatóan az idei év szeptemberében megjelenő pályázati felhívásra készítse elő a projektet, mert nagy esélyt látnak annak támogatására – hangzott el többek között a képviselő-testület legutóbbi ülésén, ahol a téma a napirendek egyikeként került a döntéshozók elé.

Ehhez szükséges a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ Majki Remeteséget érintő II. fejlesztési üteméhez kapcsolódó együttműködés megteremtése, valamint a Vértesi Erdő Zrt.-vel megkötött korábbi együttműködési megállapodás megújítása.

Egy korábbi pályázati anyag nem kizárólag a Bányászati Múzeum fejlesztését, hanem a környező területek turistaútvonalai mentén található pihenőterületek fejlesztését is tartalmazta. Kialakítanának egy fogadóközpont, amely a „Vértes Északi kapujaként” funkcionálna, ahol a Majkra érkező turisták megfelelő minőségű szolgáltatásokat vehetnek igénybe, emellett tájékoztatást is kaphatnak a térség látnivalóiról. A projekt keretében már készen vannak az Oroszlány–Tatabánya kerékpárút tervei.

Amennyiben megvalósulnak a tervek, kialakulhat egy olyan turisztikai térség, amely jó alapot teremt arra, hogy a későbbiekben újabb pályázati forrásokat használhassanak fel a további fejlesztésekhez, és egyúttal megteremti azt a partneri összefogást, ami a térség fejlesztésének kulcskérdése. A testület a beruházási céltartalék terhére elkülönített a Bányászati Múzeum tervezésére 5 millió forintot, míg a beruházási feladatokra, így például az épületek bontására, a villamos betáplálási kábel cseréjére 9,4 millió forintot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!