Közélet

2015.02.23. 11:52

Szomorú, mert nem nyert a lottón? Ne tegye, lehet, hogy így jobban járt!

Hónapok óta halmozódik az ötöslottó főnyereménye. Mivel február 21-én sem volt telitalálat, a megnyerhető összeg már közeledik a 3 milliárd forinthoz. Szívesen megnyerné? Csak óvatosan ezzel a kijelentéssel...

V. E.

Nem egyszerű dolog jól elkölteni egy milliárdos lottónyereményt, és vannak, akik képtelenek feldolgozni a hatalmas összeggel járó felelősséget – figyelmeztetik a magyar nyereményjátékosokat a Pénzcentrum szakértői, akik most összegyűjtöttek és közzé tettek extrém, de tanulságos történeteket. Köztudott, hogy – Magyarországgal ellentétben – számos országban nyilvánosságra hozzák a lottónyertesek nevét. 

Az amerikai Evelyn Adams a nyolcvanas évek közepén kétszer is nyert a lottón, összesen 5,4 millió dollárt, mai árfolyammal számolva, 1,4 milliárd forintot. Két év alatt azonban konkrétan az egész vagyonát eljátszotta, leginkább kaszinókban szórta a pénzt. Úgy tudni, azóta egy lepukkant lakókocsiban tengeti az életét.

Gerald Muswagon 1989-ban 2,7 milliárd forintnak megfelelő dollárt nyert a kanadai lottón. A hatalmas szerencse tragédiával végződött. A férfi hét év alatt elbulizta, elitta vagyonát. Ezzel a pazarlással azonban nem tudott megbirkózni: 2005-ben szülei garázsában felakasztotta magát.

Az is előfordul – olvasható a Pénzcentrum közlésében –, hogy valaki túl fiatal egy nagy nyereményhez. Az angol Callie Rogers mindössze 16 éves volt, amikor 1,9 millió fontot nyert a brit lottón. A fiatal nő egyszerűen nem tudott bánni a pénzzel. Bulizásra, nagy utazásokra, barátaira, rokonaira költötte a nyereményét és gyermekeinek is megvett mindent, amit csak óhajtottak. A hírek szerint jelenleg takarítónőként dolgozik, családjával nagy szegénységben él. (A magyar szabályok szerint 18 év alattiak nem játszhatnak szerencsejátékot, így lottót sem.)

A texasi Billie Bob Harrell 1997-ben 31 millió dollárt (8,4 milliárd forintot) nyert a lottón. A férfi szinte azonnal elkezdett osztogatni. Jelentős összegeket adott népes családjának, rokonainak, barátainak, a helyi gyülekezeteknek, alapítványoknak. Másfél év múlva gyakorlatilag semmije sem maradt. 

Minden idők legnagyobb fel nem vett lottónyereményeként tartja számon a szaksajtó azt az 1994-es brit esetet, amikor egy szerencsés házaspár kidobta a nyertes a szelvényét. A férj, Martyn Tott és felesége mindig családi számaikat, születésnapjuk dátumát, házszámukat, találkozásuk időpontját stb. játszották meg.  Számaikkal mai árfolyamon átszámítva 1,3 milliárd forintot nyertek. A véletlenül kidobott igazolószelvényük azonban soha nem lett meg. Azt a lottótársaság elismerte, hogy a szelvényt feladták és a házaspár tudta a fogadás pontos időpontját, körülményeit és azt is tudta bizonyítani, hogy hétről hétre mindig ugyanazokkal a számokkal játszottak. A hatalmas összeget azonban az igazoló szelvény hiányában nem fizették ki nekik – jótékony célokra fordította a lottótársaság.

A Pénzcentrum nem azzal a szándékkal közölte a történeteket, hogy elvegye a magyar szerencsejátékosok kedvét a fogadásoktól, csupán a tanulságok levonására hívja fel a jövendőbeli szerencsések figyelmét. Természetesen ezzel együtt a Pénzcentrum azt is megmutatja, hogyan érdemes jól elkölteni a milliókat, hogyan fektessük be, milyen módon kamatoztassuk a milliárdokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!