Közélet

2015.02.26. 17:28

Mi legyen a tatai hajléktalanokkal?

Címkék#Tata

A tatai képviselők szerdai testületi ülésén a térfigyelőkamera-rendszer kiépítéséről, a hajléktalanok munkába állását segítő kezdeményezésről és a visszatérő forrásokról is egyeztettek.

Szűr Annamária

A több mint két tucat napirendi pont közül hármat külön is érdemes kiemelni, már csak azért is, mert ezek olyan, sokakat érintő kérdésekkel foglalkoznak, amelyek a mindennapokat is meghatározhatják, illetve meg is határozzák.

A tatai térfigyelőkamera-rendszer kiépítésének első, kifejezetten bűnüldözési célzatú ütemére 22 millió forint juthat az idén. Ez fedezi nyolc helyszín bekamerázását, elsősorban a várost elhagyó útszakaszokon, a tervezési, elektromos kivitelezési, vezetéknélküli adatátviteli rendszerek és a szerver-, valamint a kliensállomások kialakítását, beszerelését.

A város is csatlakozott az országos programhoz, amelyben itt 12 hajléktalan embert vezethetnek vissza a munka világába. A téma kapcsán Beró Henrietta alpolgármester elmondta: a program március 16-án indulna. Élénk vita bontakozott ki lehetőségek, kiutak, problémák, motiváció tekintetében egyaránt. Király István (Jobbik) nehezményezte, hogy jelenleg nincs eszköz megálljt parancsolni a köztéri alkoholizálásnak, igénytelen ruházat viselésének, és a helyszíni bírság "intézményét" sem tekinti a legszerencsésebbnek. Nágel Balázs szerint ha az eddigi erőfeszítések eredménytelenek, akkor lépni kell, mert sokan panaszkodnak arra, hogy egyes padokra nem lehet leülni. Elhangzott: partnernek kell lennie a másik félnek is a továbblépésben. Horváthy Lóránt és Beró Henrietta végül egybehangzóan mondta: lehetőséget, esélyt kell adni, a társadalmi nevelés alapja a munka. Jó példaként említették: a Városgazdánál most is dolgozik három hajléktalan.

A visszatérő tatai források kapcsán is egyeztettek a képviselők. Mint elhangzott, a szinte utolsóként "megszólaló" forrás, a Kismosó-patak környéke igényel most nagyobb odafigyelést, de már készülnek a tervek a beavatkozásokra, intézkedésekre. Amennyiben kézzel fogható, pontos tervek lesznek a hivatal asztalán, a polgármester a kormányhoz és a minisztériumhoz fordult támogatásért, segítségért, hiszen a visszatérő források nagy terhet rónak a városra.

Napelemekkel és üvegszoborral gazdagodhat a város

Még tavaly pályázott napelemes rendszer kiépítésére az önkormányzat a Kőkúti Általános Iskolában, és erre nyertek is támogatást. Az év elején kapta meg az értesítést az önkormányzat a bő 35 millió forintos támogatásról. A támogatási szerződés előkészítése is folyamatban van, a projekt pedig várhatóan márciusban indul.

Hamarosan, amint jobb lesz az idő, helyet kap a Testvárosok Parkjában a Testvérvárosok üvegkönyve elnevezésű szobor.

 

 

Szűr Annamária Napelemekkel és üvegszoborral gazdagodhat a város Még tavaly pályázott napelemes rendszer kiépítésére az önkormányzat a Kőkúti Általános Iskolában, és erre nyertek is támogatást. Az év elején kapta meg az értesítést az önkormányzat a bő 35 millió forintos támogatásról. A támogatási szerződés előkészítése is folyamatban van, a projekt pedig várhatóan márciusban indul.

Hamarosan, amint jobb lesz az idő, helyet kap a Testvárosok Parkjában a Testvérvárosok üvegkönyve elnevezésű szobor.

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!