Közélet

2015.02.15. 14:47

Maskarás kavalkád Vértessomlón

Bár a tavaly ősszel birtokba vett megújult és kibővített vértessomlói óvoda új tornaterme a közösségi programokra is kiválóan alkalmas, az intézmény farsangi bolondozása évről-évre olyannyi vendéget csalogat, hogy úgy döntöttek: nem szakítanak a hagyománnyal, s ezúttal is az általános iskola tornacsarnokában űzik el a telet.

kemma.hu


Így szombat délután ismét olyan farsangi kavalkád fogadta a szülőket, nagyszülőket a már megszokott helyszínen, mint a felnőtt maskarás mulatságokon szokás. Köszönhető ez az óvodapedagógusok mellett a sok-sok segítő szülői kéznek, amelyek azon szorgoskodtak, hogy az ovisok mulatságán mindenhová jusson ünnepi díszből, s az anyukák, nagymamák keze munkáját dicsérte az a rengeteg finomság is, amelytől ezúttal is roskadozott a büfé asztala.

A kicsik farsangi verssekkel, dalokkal, körjátékokkal köszöntötték a vendégeket a program kezdetén, majd következett a hol félszeg, hol bátrabb bemutatkozás a színpadon: a transformers igazolta, hogy át tud alakulni, a kis harmonikás megszólaltatta a hangszerét, a kutyus ugatott, az aprócska motoros pedig elárulta, hogy ő bizony nem csupán a farsang kedvéért bújt bukósisakba, hiszen valóban szokott motorozni. Egy cserfes doktornő is az életből, pontosabban orvos édesapjától merítette jelmezötletét, s közölte, hogy ő olyan doktornő, aki kigyógyítja a boszorkányokból a rosszaságot.
A bátortalan jegesmedvét egy bátor vadász követte, aki – okosan vigyázva mindenki testi épségére – az ég felé sütötte el a puskáját, s egy hős lovag is érkezett pajzzsal, karddal, ha netán meg kellene menteni a számtalan királylány, hercegnő egyikét.

A télkergető programot tréfás családi vetélkedő, bábszínház színesítette, s olyan varázslatos tombola, mellyel mind a 48 óvodás gyerkőc nyert. Mint Hartdégenné Kluber Ibolya óvodavezetőtől megtudtuk, a rendezvény során és a szülői kezdeményezésre első alkalommal kihelyezett adományládában összegyűlt forintokat ezúttal udvari játékok vásárlására fordítják, hiszen ha már sikerrel elkergették a telet, akkor szeretnének a gyerkőcökkel minél több időt a szabadban tölteni, melyhez azért még elkél egy-két új tavaszi játszóeszköz.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!