2015.02.04. 08:39
Ha erre a buszra száll, tutira biztonságban lesz
Az Arany Pedál-díj elnevezésű versenyben hivatásos sofőrök, a legismertebb autós szakmák képviselői vettek részt, méghozzá saját munkaeszközükkel, a mindennapok során vezetett járművükkel.
A program a biztonságos közlekedés és a defenzív vezetési kultúra népszerűsítését, a közlekedési morál javítását tűzte ki célul. Nem véletlen, hogy erre a hat hétre elsősorban nem versenyként tekintett a szakma, hanem sokkal inkább egy, a közjót szolgáló „üzenetként”. A járművekbe épített flottakövető fedélzeti egység és a kamerás passzív közlekedésbiztonsági eszköz arra sarkallt mindenkit, hogy megbízhatóan és szabályosan vezessen. A felhasznált berendezések segítségével a jármű tartózkodási helyén túl a sofőr viselkedését, és az általa átélt közlekedési helyzeteket is figyelemmel követték.
A rendszer egyaránt alkalmas és képes az elülső ütközésveszély, az irányjelzés nélküli sávelhagyás, a követési távolság, a gyalogos, kerékpáros és motorkerékpáros veszélyhelyzet, valamint a sebességkorlátozások túllépésének felismerésére. A hibátlan kormányzás az egyes kategóriákon belül és összesítve is 1000 pontot ért, amelyből az események alapján különböző hibapontokat vontak le az értékeléskor. Egy esemény következménye 1-10 közötti hibapont volt, a helyzet súlyossága és a jármű sebessége, illetve sebességtúllépés esetén, annak mértéke szerint.
Kövér Bertalan végül 751 ponttal zárt a hatodik pozícióban. Olyan ismert személyiségek előzték meg őt, mint például ifj. Tóth János autóversenyző. Ám miközben a volánvállalat dolgozója több mint 103 ezer kilométert teljesített, addig ifj. Tóth még 2500-at sem... Az összes hibapontot ugyan súlyozták a megtett távolsággal, így hosszabb távon ugyanannyi hiba kevesebb hibapontot hozott, de... Az értékelésben heti 1000 pontot kaphatott az, aki egyetlen közlekedési konfliktusba sem keveredett. Azt már a rajtnál leszögezte a zsűrizésben résztvevő vezetéstechnikai instruktor, hogy maximális pontszámot a legfigyelmesebb és legprofibb is csak zárt úton, tesztkörülmények között érhetne el. A mindennapi közlekedésben elkerülhetetlenül adódnak kritikus helyzetek, amelyeket a rendszer automatikusan regisztrál.
– A városi közlekedés a legveszélyesebb üzem, a legösszetettebb feladat – mondta Kövér Bertalan. – Naponta 350 kilométert teszünk meg a 24-es busszal, amelynek menetideje 50 perc, azaz a leghosszabb helyi járat. A jármű „követése” még a menetidőt is befolyásolta. Minden szabálytalanságnál vagy vélt hibánál élesen sípolt a szerkezet. Szerintem a 751 pont kifejezetten jó eredmény.
Harminckét év vezetés után is volt mit tanulnia a buszsofőrnek
Kövér Bertalan 1983 óta hivatásos járművezető. Korábban fuvarozott, de éppen húsz éve a közlekedési cég alkalmazottja. 750 ezer kilométert vezetett le csak a Vértes Volánnál, a mostani társaság jogelődjénél, balesetmentesen. Ennek ellenére rendkívül izgalmasnak tartotta ezt a vetélkedőt.– Még ennyi év után is tanultam a buszra felszerelt műszerektől – hangsúlyozta. – Például még óvatosabbá tett ez a verseny, és megerősítette bennem, hogy a veszélyre mindig és mindenhol számítani kell.
– Még ennyi év után is tanultam a buszra felszerelt műszerektől – hangsúlyozta. – Például még óvatosabbá tett ez a verseny, és megerősítette bennem, hogy a veszélyre mindig és mindenhol számítani kell. -->