2015.02.07. 11:30
A kolbásztöltő verseny után MC Hawerék fogják veretni
Szombaton és vasárnap immár másodszor szervezi meg a Vértes Agorája a Tatabányai Malacságokat. Az idén is sokan jelentkeztek a programra. Szutter Leventével, a program egyik szervezőjével beszélgettünk.
– Az idén is lesz koncertet?
– A kolbásztöltő verseny eredményhirdetése után az MC Hawer és Tekknő zenekar mulatós koncertjére szórakozhatnak majd az emberek. Ez tavaly is jól sikerült, sokakat ott marasztalt a helyszínen.
– A második nap mire számíthatnak a látogatók?
– Vasárnap a Vértes Agorája épületében 11-kor kezdünk a farsangi játszóházzal: lesz RáHangoló a kis Mozart életéből, 14 órától cserebere játékvásár, ahol mindenki kicserélheti megunt játékait. Érdekes lesz a népi játszóház, ahol harmincféle tevékenységben próbálhatják ki magukat a vállalkozó szellemű gyerekek. Természetesen az idén sem marad el a Hízzon el a malac!: az aulában felállított röfit mindenki az itt kötött sállal „hizlalhatja” majd. A program jelmezes, táncos felvonulással, csengettyűkkel, kolompokkal, kántálással fejeződik be.