2014.07.17. 08:25
Több tucat bárdosos diákot szállítottak kórházba egy szárszói táborból
Információnk szerint csütörtökre virradó éjjel negyven középiskolás gyermeket vittek ételmérgezés gyanújával a siófoki kórházba egy balatonszárszói táborból. A sonline.hu úgy tudja, valamennyien a tatabányai Bárdos László Gimnázium tanulói.
A lapot megkereső szülő valamilyen baktériumfertőzésre gyanakodott azok alapján, amit kórházba került gyermekétől hallott.
A gyerekek egy balatonszárszói hotelben vannak elszállásolva, amelynek nincsen konyhája. Az intézményt üzemeltető cégnek Balatonszemesen is van üdülési érdekeltsége, s ott főznek a Szárszón elszállásolt vendégeknek is. Balatonszemesen, s Balatonszárszón a többi vendéggel, akik ettek az ételből, nem volt probléma, s úgy tudjuk, csak a tatabányai gyerekek betegedtek meg. Most azt vizsgálják, már fertőzötten érkeztek-e Tatabányáról a diákok, vagy a táborozás közben, valahol máshol ehettek-e rossz minőségű ételt.
Délben sajtóközleményt adott ki Nagy Gábor, a siófoki kórház orvosigazgatója. Ebben az áll: negyven fiatalt szállítottak be éjszaka egy balatonszárszói gyermektáborból ételmérgezés gyanújával. A tizenéves gyerekek tünetei hasonlóak voltak: kiszáradásra, lázra, hányásra, hasmenésre és szédülésre panaszkodtak. A negyven fiatal egy órán belül megkapta az elsődleges ellátást, majd közülük négy beteget a székesfehérvári, három főt egy budapesti, nyolcat pedig a kaposvári kórházba szállítottak át helyhiány miatt. A gyors lefolyású, könnyebb fertőzéssel járó megpróbáltatásokat kifejezetten jól viselték a gyerekek, akik már jobban vannak.
Több diákot már csütörtökön délelőtt hazavihettek a szülők, a többiekért délben autóbusz érkezett a siófoki kórházba; előbb a táborban maradtakat szedte össze Balatonszárszón. A szülők nem akartak nyilatkozni, akadt, aki azt mondta: másik gyerekük Fehérváron van kórházban, érte sietnek.
Pleier Tamás, az iskola igazgatója a kemma.hu kérdésére elmondta: a táborlakók tegnap reggel kezdtek hányásra, hasmenésre panaszkodni. Az aggasztó tünetek gyorsan sokasodtak, ezért Kovácsné Németh Sarolta táborvezető a helyi orvosi ügyelethez fordult, amely a gyerekeket kórházba szállította. Pleier Tamás tájékoztatása szerint a kaposvári és a siófoki kórház kapacitásának szűkössége miatt Székesfehérvárra és a budapesti Szent László Kórházba is szállítottak betegeket.
Megtudtuk, hogy a gyerekek mellett a tábor szinte összes felnőtt lakója megbetegedett (köztük a legtöbb tanár is). A tegnap éjjel a helyszínre utazó igazgató lapunkkal közölte: az orvosok egyelőre nem zárták ki sem az ételmérgezés, sem a vírusos megbetegedés lehetőségét. Az orvosok közlése szerint gyors lefolyású megbetegedésről van szó - mondta Pleier Tamás -, a gyerekek legtöbbje a mai nap folyamán elhagyhatja a kórházat.
A gyerekek hazaszállítása a szülők bevonásával, busszal történik, a táborvezető erről tegnap tájékoztatta a hozzátartozókat - közölte a Bárdos László Gimnázium igazgatója. A siófoki kórházból ma délelőtt 10 óra körül visszavitték a diákokat a szárszói táborba, ahonnan rövidesen az egészségesekkel együtt hazaindulnak Tatabányára. A kaposvári kórházban ápoltakat állítólag nem biztos, hogy még ma kiengedik, a Budapestre és Székesfehérvárra szállított gyerekekről egyelőre nincs információnk.
Csütörtökön késő délelőtt „bezárt” a tatabányai diákok szárszói tábora – erről az iskolaigazgató tájékoztatott a gyermek- és ifjúsági üdültetésre szakosodott hotelnél.
Megindult a vizsgálat
A Somogy Megyei Kormányhivatal kabinetvezetőjének tájékoztatása szerint a gyerekek belázasodtak, hánytak, többüknek ment a hasa, de azóta javult az állapotuk, miután a kórházban infúzióval pótolták az elvesztett folyadékot. A betegektől laboratóriumi vizsgálatra mintát vettek; a járványügyi vizsgálatokat a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve, valamint élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága a helyszínen haladéktalanul megkezdte - közölte Neszményi Zsolt kormánymegbízott megbízásából a Soóky Krisztina kabinetvezető.