Közélet

2014.07.26. 09:34

Harckocsizók napja a tatai várnál

Címkék#Tata

A harckocsit ugyan 1916-ban találták fel az angolok, ám mint önálló fegyvernemnek a karrierje a II. világháborúban kezdődött. Harctéri szerepének fontossága viszont mindmáig vitathatatlan.

Petrik J.

A civil szférában Szent Kristóf a tizennégy segítő szent egyike is. Ő az, aki az útra kelőket, illetve az úton lévőket oltalmazza. A katonaságnál úgy tartják, a harckocsizók is ilyen úton lévők. Védőszentjük arra vigyáz, hogy épségben, egészségben hazatérjenek.

Pénteken történelmi környezetben emlékeztek meg egy történelmi tettek végrehajtására képes fegyvernemről. A megjelenteket – köztük Michl József polgármestert, valamint Holcervar alezredest, az amerikai hadsereg katonai attasé-helyettesét –  Horváth Gábor dandártábornok, a tatai helyőrség parancsnoka köszöntötte. Aki, mint kiemelkedő fegyvernemről szól a tankosokról.

Ezt követően dr. Benkő Tibor vezérezredes, a magyar honvédvezérkar főnökének köszöntőjét ismertették az állománnyal. A tábornok gondolatainak felelevenítése a felelősség, a hagyomány, az elkötelezettség és a példás helytállás fontosságát idézték.

Schmidt Zoltán ezredes ünnepi beszédében kitért arra, hogy a harckocsizókra felettébb igaz:: „lánc csörög, ágyú dörög”. Emellett az elődökről megemlékezve, a fegyvernem áldozatvállalásairól és áldozatkészségéről szólt. Az esemény dr. Számvéber Norbert őrnagy hadtörténeti előadásával, valamint dr. Végh Ferenc vezérezredes könyvének bemutatójával zárult. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!