Közélet

2014.07.30. 09:21

Gólok és tervek Kömlődön

Címkék#Kömlőd

Mára Hastó Zoltán Kömlőd egyik sokoldalú lakosa lett. Csaknem tíz évvel ezelőtt költözött a településre. Idáig azonban - átvitt értelemben is - hosszú út vezetett.

W. Zs.

– Tatabányáról költöztem ide 2004-ben. Úgy gondoltam, hogy a megyeszékhelyhez közel, nyugodt térségben állapodom meg a családommal. Természetesen az anyagiak is nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a községben vegyek kertes házat. Úgy gondoltam és ezt tartom a mai napig, hogy az élet itt a fiatalok számára jó alternatívákat nyújthat.
Persze az előny egyben hátrány is. Hiszen Kömlőd kiesik az ipari zónából, nagyobb bevételekkel, jelentősebb iparűzési adóval nem számolhatunk.
Hastó Zoltán a képviselőtestület tagja is egyben.

– Minimális a vállalkozók száma a faluban. Nincs önkormányzati terület. Civil szervezetek működnek, a Kömlődért Baráti Társaság és a Kömlődért Egyesület. Úgy vélem megoldást jelentene, ha Kömlőd közigazgatási területén belül a külterületeket művelő gazdák a fizetendő adójuk ötven százalékát az önkormányzatnak fizetnék. Ebből a forrásból fejlődhetne a település infrastruktúrája.

A források szűkösek, mégis elmondható, hogy a lehetőségekhez mérten az önkormányzat kellőképp gondoskodik intézményeiről. A tavalyi évben – egyebek mellett – a Hegyháti Alajos-iskola étkeztetésének megoldásra váró feladatát is megkapta a helyhatóság. Sőt! A labdarúgást is támogatja. Hastó Zoltánhoz ebben a kérdésben is bátran fordulhat az újságíró, hiszen ő egy olyan egyesületi elnök, aki - ha ideje engedi - még a füvet is lenyírja a focipályán.

– 2006-ban, öt év kihagyás után – négy agilis fiatalnak köszönhetően – újraindult a futball. 2012-ben vettem át a csapatot, amely annak idején jelentősebb anyagi támogatás híján szűnt meg. A csapat felépítésében nem lehet gond, hiszen a megyei első osztályt és NB II-t megjárt focistáink is vannak.

Hastó Zoltán elmondta, hogy mára pályázat útján tudtak újrafüvesíteni, szintezni. Mindemellett évente 250 ezer forinttal támogatja őket a helyi vezetés, ezenkívül olyan költségeket is átvállal az önkormányzat, mint a víz- és villany.

– TAO-s pályázaton nyertünk 1 millió 90 ezer forintot, amelyből korlátot szereltettünk fel és vettünk két kispadot. Jelenleg utánpótlás fejlesztésre pályázunk. Október 30-án pedig 1 millió 300 ezer forintot utalnak a számlánkra, amelyből egy új fűnyírót vásárolunk.

A szeptemberi önkormányzati választásokon már nem indul újra képviselőként Hastó Zoltán. A jóból is megárt a sok – fogalmazott. A képviselőt arra kértük, hogy értékelje az első (egyben utolsó) ciklusának megoldott és megoldásra váró feladatait.

– Egyetlen döntés vezetett el a döntésemig, ami miatt a mai napig fáj a fejem. Ez pedig a Perczel Mór Általános Iskola ügye. Mára úgy látom, hogy a dadiakkal való együttműködést, vagyis az egyház keretein belül működő iskola létét kellett volna szorgalmaznom.

Mint ismeretes a jól működő Kocs-Kömlőd intézményfenntartó társulás 2012 augusztusban megszűnt. Mivel Kömlőd képtelen lett volna egymagában fenntartani a kis létszámú intézményt, így mindenképpen megoldást kellett keresni a problémára. Nehéz képviselői döntés volt, mert emberi sorsokról kellett dönteni. Szóba került az egyházi működtetés is, de azt a testület nem támogatta. Az alternatívák közül a képviselők többsége végül a világilag semleges oktatás biztosítását preferálta és így a környei általános iskolában működik a mai napig az iskola felső tagozata, az alsósok helyben maradtak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!