Közélet

2014.07.19. 13:44

Együttműködtek a szakképzésben

Címkék#Esztergom

A győri Széchenyi István Egyetem tizenöt évvel ezelőtt, 1999-ben a gépipari mérnökasszisztens akkreditált felsőfokú szakképzés indításával a térségi munkaerőpiac résztvevőivel új, a gyakorlati felkészítést erőteljesen alkalmazó együttműködési programot indított.

kemma.hu

 A 15 év alatt a képzésben közel ezerötszázan tanultak, s kaptak szakmai bizonyítványt. A gyors és anyagilag motiváló elhelyezkedés mellett vonzó volt a további tanulmányok lehetősége is, az asszisztensek közel fele valamelyik győri járműipari szakon folytatta tanulmányait.

A négy féléves oktatási program a Széchenyi István Egyetem szakmai irányítása és felügyelete mellett a győri Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskolában és az esztergomi Géza Fejedelem Ipari Szakképző Iskolában valósult meg. Jogszabályi változás miatt a képzés átalakult, az eddigi formájában megszűnt.

– A másfél évtizedes kiváló szakmai együttműködést, a három intézmény tapasztalatait a jövőben az új gyakorlati együttműködési programok indításakor is hasznosítja majd a Széchenyi István Egyetem – mondta el az Esztergomban tartott zárókonzultáción dr. Földesi Péter rektor.
A szakképzés győri együttműködési programja keretében a térségi munkaerőpiaccal kialakított sikeres és szoros együttműködést az egyetem és Győr város vezetése is hatékonynak, a gazdaság igényeit szolgálónak értékelte. Ezért Borkai Zsolt, Győr polgármestere a gépipari mérnökasszisztens programban résztvevő két középiskolának és Fenyvesi Ottó esztergomi igazgatóhelyettesnek a Győri Városháza Ezüst Érmét adományozta, dr. Földesi Péter rektor a program több tanárának díszoklevelet adott át.

A Széchenyi István Egyetem nyitott: képes átfogó módon kiszolgálni Győr, egy sikeres társadalmi, gazdasági, kulturális központ működését. Ahogy a győri gazdaság, illetve a város térségszervező ereje, úgy a győri egyetem hatása is messze túlterjed a város, a nagy térség határain. Az egyetem stratégiai célja, hogy tevékenységét Győr városba koncentrálja, s a hozzá kapcsolódó gazdasági térség fejlődésének szellemi központja is legyen.

 A győri egyetem Magyar Járműipari Kutató Központja a felsőoktatás és a gazdaság nemzetközi kapcsolatainak, jövőképének meghatározó motorja. Az egyetem Győr fejlődésének kulcsa: magas tudományos minőség mellett, az állami forrásokkal tudatosan és takarékosan gazdálkodva olyan mérnöki, informatikai, jogi, igazgatási, műszaki pedagógiai, nemzetközi, gazdaságtudományi, üzleti, egészségtudományi, szociális, zeneművészeti szakokon képez jól felkészült, gyakorlati ismeretekkel is rendelkező, fitt és lelkileg kiegyensúlyozott diplomásokat, akikre a társadalmi, gazdasági környezetnek szüksége van.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!