Közélet

2014.06.23. 14:14

Lilla szobájával kezdődik a munka

Már talán fél évszázada is van annak, hogy rendületlenül áll helyén a Csokonai Művelődési Ház. Elég, ha csak annyit említünk, hogy a létesítmény tetőszerkezete még az eredeti. A napokban azonban elkezdték a Csokonait csinosítani.

Petrik J.

Kecskeméti József pedagógus és a ház könyvtárosa. Érthető módon a szívéhez nőtt az ódon épület, de egyben örül is, hogy jelentősen megújul az intézmény.

A szakember arról tájékoztatott, hogy a falu három nyertes pályázata is a Csokonairól szól. A két Leader-támogatás közül az egyik a fűtés korszerűsítését teszi lehetővé. Erre 8 milliót nyert a község. Az eddig használt gázkazán rezsije havonta elérte 200 ezer forintot.

A korszerűsítést követően a fűtésszámla akár a felére is mérséklődhet. A másik Leader-pályázatből mintegy 4 millió forint a nyílászárok cseréjét biztosítja.

Mint megtudtuk, a Lilla emlékszobával vette a nagy renoválás a kezdetét. Itt az esővíz-elvezetés évtizedes gond. A költő múzsájának „szobája” régóta ázik, most ezt a gondot orvosolják.

Uniós forrásból, a Darányi Ignác Terv keretében egy nagyobb összegre, egy nagyobb volumenű modernizálásra is sikerrel pályázott a közösség. A felújításra fordítható nettó összeg: 32 millió forint. A három összeg felhasználásának elszámolása ugyan nem vonható össze, de a kivitelezés megfelelő ütemezésével a megvalósítás igen.

A beruházás egyik fontos eleme a villamos-hálózat komplett cseréjét foglalja magába, mivel a régi rendszer tűz- és balesetveszélyes. Az érintésvédelmi előírásoknak nem felel meg.
A kivitelezés éppen egy hete kezdődött, az úgynevezett e-napló „beüzemelésével”, ami elengedhetetlen uniós pályázatokból, forrásokból finanszírozott építkezések esetében.

Kecskeméti József könyvtáros is alig várja már, hogy be-, illetve visszaköltözhessenek az újjá varázsolt intézménybe. Hiszen ő is tisztában van vele, hogy talán véget ér a hét szűk esztendő, és Dunaalmáson egyre jobban elszaporodnak a fejlesztések. A település adósságkonszolidációját követően még önerőből „fizetett” elképzelések, tervek megvalósítására is futhatja a község büdzséjéből.

Címkék#Dunaalmás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!