2014.04.02. 12:45
Index: 70 százalékos részvétel fölött van esély a kormányváltásra?
Az Index által megkérdezett, név nélkül nyilatkozó baloldali politikusok szerint minden a részvételen múlik: 70% fölött lehet esélyes a kormányváltás, 60% alatt pedig a fideszes kétharmad.
– Nem 2010-es helyzet van az országban, az ellenzék számára a részvételi arány a kulcskérdés. A Fidesz mindent annak rendelt alá, hogy lefojtsa a kampányt. Az eredmény magas részvételnél lehet szoros.
– mondta az Indexnek a kormányváltók egyik politikusa, természetesen név nélkül.
A részvételnél a 60-70% közötti sáv jelentheti a mérsékelt vereséget,
kormányváltásban már 68% fölött, Fidesz-kétharmadban 60% körül és az alatt lehet reménykedni. 68%-ot meghaladó választási részvételre Magyarországon egyébként 12 éve nem volt példa.
Egy másik megkérdezett azt mondta, szerinte a baloldali összefogás listán legalább 30%-ot tud szerezni, legfeljebb pedig 36%-ot.
Az Index tapasztalatai szerint az egyéni választókerületek sorsát illetően nehezebb volt érdemi választ kapni a megkérdezettektől. Az egyik baloldali politikus arról beszélt, különösen a középen lévő, billegő 30 körzet sorsa megjósolhatatlan, márpedig ezen múlik minden. És még ha viszonylag szűk vereséget is mér rájuk a Fidesz, a választási rendszer miatt ez mandátumszámban a parlamentben nagyon szét fog nyílni - írja az Index.
Ami a Komárom-Esztergom megyei választókerületeket illeti: a Magyar Nemzet nyomán a közelmúltban beszámoltunk róla, hogy a szakértők szerint szoros küzdelem várható a megyében. Sőt, a jobboldali napilap munkatársa szerint az is nagy meglepetés lenne, ha a háromból egy választókerületet a fideszes jelölt vinne el.