2014.04.16. 07:22
Fegyverekkel is csábították a gyerekeket
Immár 16. alkalommal mutatkoznak be a tatabányai szolgáltatók, valamint a környezet- és természetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek a Vértes Agorájában.
Figyelemfelhívó volt Czomba Péter, a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának bevezetője, aki többek között kitért arra is, hogy fő feladatuk a veszélyhelyzetek megelőzése, az esetleges károk felszámolása és a helyreállítás. Szakembereik bizonyíthattak a tavalyi nagy árvíz idején, de sok esetben helyt álltak az iparbiztonsági, tűzvédelmi, polgári védelmi helyzetekben, a veszélyes áruk szállításakor is. Tevékenységükkel, technikai felszereltségükkel megismerkedhetnek majd a gyerekek is a tűzoltólaktanyában, ahová már több csoport is bejelentkezett. Czomba Péter a továbbiakban kitért arra is, hogy két éve létrehozták a Turul mentőcsoportot, a járások létrehozásával pedig hat mentőalakulatot hoztak létre. Ezek mellett fontos azonban az emberek nyitottsága, felkészítése is, amely már a megelőzés tudatosításával kezdődik.
Musicz László, az Által-ér Szövetség titkára kiemelte: az egyesületként működő speciális szervezet az önkormányzatokkal, gazdálkodókkal és természetvédelmi civil szervezetekkel immár 20 éve működik szoros együttműködésben. Céljuk az Által-ér és a Tatai-tó teljes rehabilitációja, amelynek első üteme már megvalósult. Kitért a Gerecse Natúrpark értékeinek megismertetésére is. Szerinte a Gerecse hazai középhegységeink sorában méltatlanul mellőzött kirándulóhely, pedig városok veszik körül, több mint félezer barlang található itt, zarándokutak haladnak át rajta. A Nyitott Kapuk rendezvénysorozatban az Által-ér Szövetség és együttműködő partnereik, a Zöld Sziget Egyesület, a Klímakör, a MTESZ is jó lehetőséget lát a környezeti nevelés elmélyítésére.
A Vértes Agorája aulája, emelete közben teljesen benépesül az ifjú látogatókkal. A Rét utcai Óvoda lurkóit Molnárné Király Zsuzsanna és Kovács Jánosné óvónő, valamint Tóth Zoltánné dadus terlegeti a Klímakör standjához, ahol Boda Andrásné mondja, miként takarékoskodhatnak a villannyal. Még el sem lépnek a standtól, máris jön a Benedek Elek Óvoda csoportja Szántó Mónika vezetésével. A vízmű standjánál már a Dózsa iskola másodikos diákjai Szántóné Hídvégi Nóra tanítónénivel tesztlapot töltenek ki, térképre rajzolják hazánk folyóit: a szomszédos asztalnál az Árpád Gimnázium hatodikos diákjai a furfangos rejtvényekkel bajmolódnak.
A Gerecse Barlangkutató Egyesület standját akkor még nem fedezték fel a diákok, mint ahogy a környék barlangjait is kevesen – tudtuk meg Szigetlaki Ramónától és Zádori Eriktől, akik „régi" barlangászoknak számítanak: a Gerecse 550 barlangjából jó néhányban jártak már. A Zöld Sziget Kör standjánál Bánszky Marianna épp azt magyarázza, hogy 23 kerékpárt nyertek pályázaton, amelyek bárki számára bérelhetők egy-egy kiadós túrára. S hogy hová? Tippek az egyesület új kiadványában találhatók.
Régi partner a rendőrség is a Nyitott Kapuk akcióban: Bálint Gabriella alezredes, a Tatabányai Rendőrkapitányság hivatalvezetője és kollégája, Lengyel Botond főhadnagy a fegyverekkel „csábítja" a standhoz a gyerekeket, ám a nagyobbak már komolyan érdeklődnek a rendőrségi munka iránt. A rendőrséget április 28-án kereshetik fel az érdeklődők, a részt vevő szervezetek május 30-áig tartják nyitva kapuikat az érdeklődők előtt.
Városi programok a Vértes Agorájában
Salamon Hugó, a Vértes Agorája szakmai vezetője a házigazdák nevében tekintette át Nyitott Kapuk fontosságát. Elmondta: a kiállítók azért dolgoznak, hogy a tatabányaiak életminősége egyre jobb legyen, ami folyamatos odafigyelést, nyitottságot igényel a szolgáltatóktól. Tavaly, a megújult Agora épületében az első nagyobb rendezvény éppen a Nyitott Kapuk volt: akkor alig tízezer látogató kereste fel a házat, egy év után több mint 120 ezren, ami jelzi, hogy a város szervezetei, programjai is megtalálták helyüket a Vértes Agorájában.
Veizer Tamás Városi programok a Vértes Agorájában Salamon Hugó, a Vértes Agorája szakmai vezetője a házigazdák nevében tekintette át Nyitott Kapuk fontosságát. Elmondta: a kiállítók azért dolgoznak, hogy a tatabányaiak életminősége egyre jobb legyen, ami folyamatos odafigyelést, nyitottságot igényel a szolgáltatóktól. Tavaly, a megújult Agora épületében az első nagyobb rendezvény éppen a Nyitott Kapuk volt: akkor alig tízezer látogató kereste fel a házat, egy év után több mint 120 ezren, ami jelzi, hogy a város szervezetei, programjai is megtalálták helyüket a Vértes Agorájában.
-->