Közélet

2014.04.01. 18:01

Békamentésben segédkeztek, kiállításra készülnek a tatai esőemberek

Címkék#Tata

Mozgalmasan telnek a tatai esőemberek napjai: a közelmúltban a békamentésben segédkezhettek, méghozzá Tardos környékén. A Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület meghívására az egyesület és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkáját segítendő érkeztek a Malomvölgybe

kemma.hu

Bő két óra alatt nem kevesebb, mint 293 kétéltűt mentettek meg, de arra is volt idő és lehetőség, hogy jobban megismerjék a környék élővilágát, a békamentés fontosságát az egyesület tagjainak előadásában.

A kiránduláson többen azonnal megragadták a békákat, de persze voltak, akik inkább óvatosan közelítettek. A tervek szerint a jövőben is folytatódik az együttműködés a Száz Völgy és a Szent Gergely Lakóotthon között, hiszen az autizmussal élőknek is fontos az új élmények, ismeretek megszerzése.

Az Esőemberekért Egyesület lakóotthona Kapcsolat címmel szerda este 7 órakor nyitja meg az itt élők és dolgozók munkáiból, alkotásaiból összeállított kiállítást a tatai Kuny Domokos Múzeum földszinti kiállítótermében. A tárlatot Szentessy Lászlóné nyitja meg, de közreműködik Petrozsényi Eszter színművésznő, valamint Nagyné Tóth Nóra a Csevergő Énekegyüttes tagja is. A megnyitó után az autizmussal élőkkel és a vendégekkel együtt nézik meg a világnap alkalmából kékre világított várat a tópartról a Kék séta alkalmával.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!