Közélet

2014.03.18. 12:59

Pert nyert az esztergomi Jobbik-elnök a TV2-vel szemben

A jobbik.hu beszámolója szerint a Kúria igazat adott Zentai Plajner Zsoltnak, miszerint a kereskedelmicsatorna megsértette a politikus jó hírnevét azzal, hogy véleményét úgy mutatta be, mintha a melegeket állatokhoz hasonlította volna.

kemma.hu

Az eset még 2010. márciusában történt, a Tények egyik adásában sugározták a kifogásolt beszámolót. A Kúria kötelezte a TV2-t, hogy az ítéletnek a jogsértést megállapító rendelkezését 15 napon belül ismertesse a perbeli közléssel azonos időpontban. Kötelezi a TV2-t, hogy a 2010. március 26-án sugárzott, a felperes személyét érintő riport elérhetőségét 15 napon belül szüntesse meg, azt a tv2.hu honlapról távolítsa el.

A 2010. évi országgyűlési képviselői-választásokat megelőzően Esztergomban az Esztergomi Városi Televízió Zentai-Plajner Zsolttal interjút készített. A riportban többek között megkérdezte a riporter Király Andrásnak, a Jobbik volt szóvivőjének egy kanadai meleg felvonuláson készített, a sajtóban több helyen is megjelenő fényképeiről. Az elnök a riportban ezzel kapcsolatban elmondta:

„A meleg dolgokra gondolom nem kell válaszolnom, mert ebben az országban mindig minket vádolnak azzal, hogy mi vagyunk azok, akik homofóbok vagyunk, holott erről ugye szó nincs. Gondolom az Önöknek sem jelent semmiféle problémát, hogy valaki ilyen felvonuláson, mint az állatkertben, már elnézést, az állatkertben is szoktak odaállni mindenféle állatok mellé, épületek mellé is szoktak állni, és gondolom híres emberek mellé is azért állnak, mert valamiért ez érdekességet képez, valószínűleg ő ilyen megfontolásból állt oda."

A TV2 2010. március 26-án sugárzott „Tények" című műsorban a hírolvasó felvezetésként azt mondta: „Az állatkertben is szoktak odaállni mindenféle állatok mellé": ezt mondta a Jobbik esztergomi elnöke arra, hogy a párt volt szóvivője egy melegfelvonulás résztvevőivel fotóztatta magát".

A felkonferálásban ezután az szerepelt, hogy a Jobbik esztergomi vezetőjét erről kérdezték és miközben arról beszélt, hogy semmi bajuk a melegekkel, mégis csak az állatokhoz hasonlította őket.

A jobbik.hu szerint a Kúria a jogsértést megállapította, eltiltotta a TV2-t a további jogsértéstől. Továbbá kötelezte TV2-t arra, hogy az ítélet jogsértést megállapító rendelkezését 15 napon belül köteles ismertetni a perbeli közléssel azonos időpontban, valamint a Kúria kötelezte a TV2-t arra is, hogy a perbeli közlés internetes változatát a megadott határidőn belül távolítsa el, megszüntetve a jogsértő helyzetet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!