2014.02.27. 16:06
Megújulhat a tatai Szivárvány Óvoda
A napirendek közül kiemelten kezelték a testület tagjai is a „Gyermekbarát város” idei intézkedési tervének meghatározását.
A költségvetéshez fűződő napirendek sorában a képviselők támogatták a Szivárvány Óvoda felújításának ötletét, illetve a pályázat beadását. Siker esetén a központi források kiegészítéséhez mindössze húsz százalék önrészt kell előkerítenie a városnak.
Az önkormányzat gazdasági társaságai is beszámoltak a testület előtt. A Városgazda Kft. például a tavalyi ingatlankezelési tevékenységéről, amelyet a szakbizottság is jónak minősítette, annak dacára, hogy a lakbérhátralék még mindig meghaladja a hat millió forintot. A Városkapu Közhasznú Zrt. vezetője a cég üzleti és közművelődési tervét ismertette.
A napirendek közül kiemelten kezelték a testület tagjai is a „Gyermekbarát város” idei intézkedési tervének meghatározását. Robozné Schőnfeld Zsuzsanna alpolgármester szóbeli kiegészítésében az ifjúsági demokrácia projekt jelentőségére hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta, hogy ebben a programban is kíváncsiak a diákok véleményére, hiszen a jövő alakításában nagy feladat vár rájuk.
Az elképzelések sorában elhangzott egy szabadtéri ifjúsági találkahely kialakítása a jelenlegi Építők parkja környékén. Ez az ötlet azonban csak egy komplex fejlesztés keretében lehet igazán életképes.