2014.02.20. 07:16
130-ból 130-an megbuktak egy esztergomi középiskolában
Egy esztergomi intézmény 9. osztályában 24 gyerekből 23 négy vagy annál is több tárgyból bukott meg. A legjobb tanuló négynél kevesebb tantárgyból kapott egyest. A pedagógusok szerint a jelenség oka a gyerekek kiválasztódása, a 18 évig tartó tankötelezettség korábbi előírása, valamint a korszellem. Az ügyben rendőrségi vizsgálat indult.
A 9. B osztályban 24 gyerekből 23 négy vagy több tárgyból bukott meg, a maradék 1 diák csak háromnál kevesebb tárgyból. Az osztályban összesen 142 bukás volt.
A gyerekek 3,5-ös vagy annál is jobb átlaggal jönnek az általános iskolából, vannak köztük kitűnők is, a középiskola első évében mégis megbuknak.
A matematikatanár 23 gyerekből 21-et buktatott meg, az igazgató felmentette, de most ugyanez a tanár fizikára tanítja a diákokat – mondta a 444-nek az egyik szülő, Endrédi József, aki feljelentette az iskolát az ügyészségen közokirat-hamisítás miatt. Az ügyben rendőrségi vizsgálat indult.
Meszes Balázs igazgató szerint a szakközépiskolákban 70-80 százalék a bukások normális aránya, mert a gyerekek hátrányos helyzetből jönnek, rosszak a szociális körülményeik, a szülők nem tartják a kapcsolatot az iskolával. Szerinte a félévi jegyek jelzésnek számítanak, arra intik a gyereket, hogy szedje össze magát. A nagyarányú buktatás fő oka azonban, hogy a 18 éves korig tartó tankötelezettség miatt olyan gyerekek is járnak oda, akiknek nem ott lenne a helyük – tette hozzá az igazgató.
A 444.hu egy másik szakközépiskolát is megkeresett. A II. Rákóczi Ferenc középiskolában a 9. osztályban 33-an vannak, 24-en buktak meg közülük, volt, aki 7 tárgyból. Tanáruk szerint a szakközépiskolák nem tudnak válogatni a gyerekek között, a jókat elviszik az elit gimnáziumok, a resztli marad nekik. Ezek a diákok nem tudnak tanulni, a figyelmük szétszórt, a Facebookot is úgy használják, hogy egyszerre tíz ablakban csetelnek.
Az iskola igazgatója, Meszes Balázs a szeretgom.hu oldalnak adott közleményben fejtette ki véleményét az országos média által felkapott hírrel kapcsolatban:
"Egy - hónapok óta az intézményt és annak tanárait sértő megjegyzésekkel illető -szülő a gyermekeit ért vélt sérelmeiért kívánt elégtételt venni iskolánkon. Kéréseit igyekeztük teljesíteni, de sértő megjegyzéseit és irreális követeléseit figyelmen kívül hagytuk, ezért fordult az országos médiához. Meglepetésünkre, egy erre alapozott, az iskolát egyetlen szülő véleménye alapján, egyetlen tény kiemelésére épülő, figyelemfelkeltő cikk született.
A cikk címe sokkoló; arra enged következtetni, hogy az intézményben a buktatás a jellemző eszköz, így torz képet fest az iskolánkban folyó munkáról; elfeledkezve arról, hogy egy középiskolának vannak egyéb, jól mérhető kimeneti követelményei: az eredményes érettségi és szakmai vizsga. Mindemellett messzemenő következtetéseket sugall az iskolában folyó pedagógiai tevékenységre nézve a félévi értesítőben feltüntetett osztályzatok alapján, melyek figyelemfelkeltő-figyelmeztető jelként szolgálnak tanuló és szülő számára. Ilyen értelemben természetesen az elégtelen osztályzat eszköz, amely nem ismeretlen az oktatási rendszerben. A tanév végi, érettségi és szakmai vizsgaeredmények azonban mindig azt bizonyítják, hogy a tanulók többségénél elérjük a kívánt célt – tehát az elégtelen osztályzat nem a büntetés, a fegyelmezés eszköze, és nem feltétlenül szégyen, ahogy azt a szélesebb közvélemény még gondolja. Iskolánk tehát nem kivétel, hanem, ahogy ezt a kompetenciamérések is bizonyítják, az átlagos teljesítményű középiskolák sorába tartozik.
Az Index.hu-n megjelent cikk írója jól látja, hogy az iskolák egy része komoly kihívásokkal szembesül, ahogy azt iskolánk statisztikai adatai is mutatják. Egyre több a viselkedési problémákkal és tanulási nehézséggel küzdő diák; sokan érkeznek hozzánk hiányos tudással az általános iskolából. Egy tanár munkájában elérkezhet az a pont, amikor már a tanuló ellenállásával küzdve kell ellátnia feladatát. Fontos számunkra, hogy a szülők bizalommal és megértéssel kezeljék a tanár lépéseit, és ne ellenfelet lássanak benne. Hiszen a cél közös.
Lehet, hogy sokan nem hiszik el, de tanáraink igenis kudarcként élik meg a tanulók buktatását, próbáljuk az esetenként motiválatlan, céltalan, közönyös tanulókat különböző módszerekkel szakmához, illetve érettségi bizonyítványhoz juttatni. Meggyőződésünk, hogy az a diák, aki él a tanárok oktató-nevelő tevékenysége által felkínált lehetőségekkel, sikeresen teljesíti a követelményeket. Méltánytalannak tartjuk, ha valaki az oktatás színvonalát és intézményünket kizárólag egyetlen szempont alapján ítéli meg, elfeledkezve minden más, az iskola és tanárai által a tanulók érdekében végzett munkáról" - írta közleményében Meszes Balázs.