Közélet

2013.12.26. 14:07

Muszlimok és keresztények igazi karácsonyai

A muszlimok nem ünneplik a karácsonyt. Pontosabban a muszlimok döntő többsége nem. Akadnak viszont köztük olyanok, akik a keresztényekhez hasonlóan ugyancsak feldíszítik a karácsonyfát és vannak keresztények, akik arab országokban élik át a szeretet ünnepét.

Palásti Péter

Utóbbiak közé tartozik Gódor Mariann, aki ahhoz az Isam Salamehhez ment férjhez, akit sokan ismernek megyénk lakói közül is. Férje az a jó humorú, kedves jordán taxis, aki szűkebb hazánk sok turistáját fuvarozta Aqabában, illetve onnan Petrába, a vörös sivatagba, de még az ország fővárosába, Ammanba is.

Kettőjük találkozása szerelem volt az első látásra, de esküvőjükre sokáig kellett várni a bürokratikus akadályok  miatt. Utána viszont gyorsan megszületett Ádám, életük értelme, s azóta háromtagú a vegyes vallású család. Az arab szokásoknak megfelelően a fiúcska szintén mohamedán lett, ennek ellenére eddig mindig együtt ünnepelték a karácsonyt.
A szeretet szép ünnepén Mariann és Isam is műfenyőt szokott díszíteni, mert Jordánia hegyeinek legnagyobb része teljes egészében kopár. Ugyanezt csinálják a többi családnál, ahol keresztény asszony hozta világra a muzulmán férjétől származó gyerekeket.

Kedves ismerősömtől azt is megtudtam, hogy amíg ukrán barátnője végleg haza nem utazott, addig az ő mikulásos-szilveszteri karácsonyukat is megünnepelték december 31-én. A teljes igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy a Mariannhoz hasonló helyzetbe került nők közül sokan teljes egészében muszlimokká váltak az évek során, s ők már egyáltalán nem ünnepelik a keresztények legszebb ünnepét.

Etiópiában még gyerekként tanult dalokat is elénekli szenteste dr. Mammo Grumm

Az Etiópiában született dr. Mammo Grummt jónéhányan ismerik megyénkben. Ő 24 éves korában került Budapestre, ahol a fogorvosi egyetem elvégzése után úgy döntött, hogy nem utazik haza, hanem itt marad. Bár hivatását nem gyakorolta sokáig, mégis sikeressé vált. Ma már ő a vásári gasztró koronázatlan királya. Az ország legnagyobb fesztiváljain ugyanis cége szervezi a vendégek étellel és itallal való ellátását, s bár nagyfőnök lett, időnként személyesen is részt vesz a kiszolgálásban. Nos, Mammo doktortól megtudtuk, hogy Etiópiában a lakosság 60 százaléka kopt keresztény, ő is az. A mohamedánok aránya nem éri el a 37 százalékot, s vannak még különböző törzsi közösségekhez tartozók. Jól emlékszik arra, hogy gyerekkorában, karácsony előtt 40 napig nem ettek húst, tojást, és tejtermékeket sem, s ebben az időszakban minden vasárnap elmentek a templomba. Az ünnep estéjén viszont még a legszegényebbeknek is jutott hús, mert bárány-, kecske- és marhaszeletek sokaságát adományozták a tehetősebbek a rászorulóknak.

Beszélgetésünk során kiderült, hogy Jézus születésének napján az etióp mohamedánok is együtt ünnepelnek a keresztényekkel, akiket legszebb ruháikban keresnek fel ilyenkor otthonaikban, s közösen étkeznek, de fenyőfát nem állítanak, mert az ott nem szokás. Dr. Mammo úgy fogalmazott, hogy ez csak Amerikában és Európában divat, amit a hazánkban eltöltött 26 év alatt ő is átvett az ajándékozással együtt. Elmondta még, hogy az idei karácsonyi asztalnál együtt foglal majd helyet hazánkba látogató nagyfiával is, de előtte nem csak a Magyarországon közismert Mennyből az angyalt.., a Pásztorok, pásztorok… kezdetű és más dalokat énekelik el, hanem azokat is, amelyeket még gyerekként tanult meg Etiópiában, mert számára így lesz teljes az ünnep.


 

Palásti Péter Etiópiában még gyerekként tanult dalokat is elénekli szenteste dr. Mammo Grumm Az Etiópiában született dr. Mammo Grummt jónéhányan ismerik megyénkben. Ő 24 éves korában került Budapestre, ahol a fogorvosi egyetem elvégzése után úgy döntött, hogy nem utazik haza, hanem itt marad. Bár hivatását nem gyakorolta sokáig, mégis sikeressé vált. Ma már ő a vásári gasztró koronázatlan királya. Az ország legnagyobb fesztiváljain ugyanis cége szervezi a vendégek étellel és itallal való ellátását, s bár nagyfőnök lett, időnként személyesen is részt vesz a kiszolgálásban. Nos, Mammo doktortól megtudtuk, hogy Etiópiában a lakosság 60 százaléka kopt keresztény, ő is az. A mohamedánok aránya nem éri el a 37 százalékot, s vannak még különböző törzsi közösségekhez tartozók. Jól emlékszik arra, hogy gyerekkorában, karácsony előtt 40 napig nem ettek húst, tojást, és tejtermékeket sem, s ebben az időszakban minden vasárnap elmentek a templomba. Az ünnep estéjén viszont még a legszegényebbeknek is jutott hús, mert bárány-, kecske- és marhaszeletek sokaságát adományozták a tehetősebbek a rászorulóknak.

Beszélgetésünk során kiderült, hogy Jézus születésének napján az etióp mohamedánok is együtt ünnepelnek a keresztényekkel, akiket legszebb ruháikban keresnek fel ilyenkor otthonaikban, s közösen étkeznek, de fenyőfát nem állítanak, mert az ott nem szokás. Dr. Mammo úgy fogalmazott, hogy ez csak Amerikában és Európában divat, amit a hazánkban eltöltött 26 év alatt ő is átvett az ajándékozással együtt. Elmondta még, hogy az idei karácsonyi asztalnál együtt foglal majd helyet hazánkba látogató nagyfiával is, de előtte nem csak a Magyarországon közismert Mennyből az angyalt.., a Pásztorok, pásztorok… kezdetű és más dalokat énekelik el, hanem azokat is, amelyeket még gyerekként tanult meg Etiópiában, mert számára így lesz teljes az ünnep.

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!