Közélet

2013.10.11. 10:35

Nők a nőkért és a családokért

Csütörtök délután Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, az Összefogás az egészségért, a mellrák ellen! program fővédnöke és Czunyiné dr. Bertalan Judit megyei kormánymegbízott a mellrák elleni küzdelemről és a prevencióról beszélt, mielőtt részt vettek volna a megyei kormányhivatal figyelemfelhívó sétáján a Cseke-tó körül.

Sz. A.

Szép számmal jelentek meg kormánytisztviselők – ahogy Czunyiné dr. Bertalan Judit nevezte őket –, mértékadó hölgyek a sétán. A kormánymegbízott kiemelte: 95 százalékos eredménnyel gyógyítható a mellrák, ha idejében felfedezik, ezért sem szabad elhanyagolni a szűréseket.
Balatoni Monika szerint is fontos, hogy figyeljünk magunkra.

– Magyarországon az emlőszűrés mindenkinek ingyenes, a 45-60 év közötti hölgyeket rendszeresen hívják szűrővizsgálatokra. A kormánynak kiemelten fontosak a hölgyek. Az egész családra kihat, ha egy édesanyát, gyermeket elveszítenek. Szeretnénk, ha ez az összefogás elterjedne a városban, a megyében, az országban. Tegyünk az egészséges Magyarországért! – tette hozzá.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!